Tompa Mihály: A VIRÁGOK TÜNDÉRE.
A VIRÁGOK TÜNDÉRE.
A megifjult földnek határán,
A tündér, virági közt járván,
Derült esthajnal halk csendében
Kikérdezte őket gyengéden:
Mondjátok el kedves virágok
Mosolygó menny kegyelme rátok!
Kinek mi fáj? szivén mi gond van?
Ki mért eped csendes titokban?
Panaszkodjál, kérj, gyönge népem:
Öröm lesz meghallgatni nékem!
A tündér, virági közt járván,
Derült esthajnal halk csendében
Kikérdezte őket gyengéden:
Mondjátok el kedves virágok
Mosolygó menny kegyelme rátok!
Kinek mi fáj? szivén mi gond van?
Ki mért eped csendes titokban?
Panaszkodjál, kérj, gyönge népem:
Öröm lesz meghallgatni nékem!
Szálas vetés alján kinyulva,
Alélt növény feküdt az utba;
Erőt vőn rajt a fájdalom már ...
S imigy szólott a vadfolyondár:
Alélt növény feküdt az utba;
Erőt vőn rajt a fájdalom már ...
S imigy szólott a vadfolyondár:
Oh jó tündér vedd el szivemről
Vedd el gyötrő fájdalmimat!
Melyek kinoznak a kegyetlen,
Hütlen buzavirág miatt.
Vedd el gyötrő fájdalmimat!
Melyek kinoznak a kegyetlen,
Hütlen buzavirág miatt.
Szeretjük egymást, - s ő imigy szólt:
Mily szép az élet, édesem!
Jer, jer, sétáljunk egyet e kéjt
Mosolygó nyári reggelen!
Mily szép az élet, édesem!
Jer, jer, sétáljunk egyet e kéjt
Mosolygó nyári reggelen!
Bejártuk aztán a vidéket;
Megnéztük a fénylő tavat;
Közel lakó barátainknak
Jó reggelt mondva az alatt.
Megnéztük a fénylő tavat;
Közel lakó barátainknak
Jó reggelt mondva az alatt.
Itt, nyájasan beszédbe állt a
Barátságos komló velünk;
Örültünk, hogy sok jó virággal
Mulathatunk, cseveghetünk.
Barátságos komló velünk;
Örültünk, hogy sok jó virággal
Mulathatunk, cseveghetünk.
Amott, a parlagrózsa hítt be,
Hogy lássuk szive örömét:
Kinek az éjjel egy mosolygó
Piros kis lánya születék.
Hogy lássuk szive örömét:
Kinek az éjjel egy mosolygó
Piros kis lánya születék.
És hazatérve monda társam:
Az idő olyan kellemes,
Játszunk bujósdit! hunyj te; aztán,
Ha hallod, hogy szabad: keress!
Az idő olyan kellemes,
Játszunk bujósdit! hunyj te; aztán,
Ha hallod, hogy szabad: keress!
Én hunytam; ő bujt, én kerestem,
S ő, azt a csalfa kék fejét
Fel-felüté, meg visszahuzta;
Csalogatván hátrább, elébb.
S ő, azt a csalfa kék fejét
Fel-felüté, meg visszahuzta;
Csalogatván hátrább, elébb.
Én kergetem lélekszakadva,
S amint megfogni akarom:
Helyette rút, szurós kalászfőt
Szorít keblemhez két karom...
S amint megfogni akarom:
Helyette rút, szurós kalászfőt
Szorít keblemhez két karom...
Elfáradtam... nagy lőn a hőség...
S elvesztve már minden nyomot:
Alig hunyám könyűs szemem be,
Az álom mélyen elnyomott.
S elvesztve már minden nyomot:
Alig hunyám könyűs szemem be,
Az álom mélyen elnyomott.
Kegyes tündér! most ébredek fel,
Midőn a nap régen lement,
Haza indulnék, ... oly setét van ...
S hol lelem fel a hütelent!?
Midőn a nap régen lement,
Haza indulnék, ... oly setét van ...
S hol lelem fel a hütelent!?
Vigasztalódjál szép leánykám!
A tündér igy nyugtatta őt;
S gyöngéden két karjába tette
A pajkoskodó szeretőt.
A tündér igy nyugtatta őt;
S gyöngéden két karjába tette
A pajkoskodó szeretőt.
Tartsd őt szorosan, tartsd ölelve ,
Álmadban ugy, mint éberen!
Meglásd: nem hoz több bút fejedre,
S hozzád sohsem lesz hűtelen!
Álmadban ugy, mint éberen!
Meglásd: nem hoz több bút fejedre,
S hozzád sohsem lesz hűtelen!
-
A tündérhölgy tovább lebegvén
A harmatos mezőn: felé
Bus panaszát, a sárga képü
Pitypang imígyen emelé:
A harmatos mezőn: felé
Bus panaszát, a sárga képü
Pitypang imígyen emelé:
Nem itt születtem, messze földről
Szakadtam, árva én, ide:
Testvéreim, tul a setétlő ...
Bércen lakoznak, messzire!
Szakadtam, árva én, ide:
Testvéreim, tul a setétlő ...
Bércen lakoznak, messzire!
Itt is jár szellő s harmat, a menny
Itt is fénnyel mosolyg reám;
De én mégis csak visszavágyom,
Mert mégis szebb az én hazám!
Itt is fénnyel mosolyg reám;
De én mégis csak visszavágyom,
Mert mégis szebb az én hazám!
Ott a kies rét a patakkal,
Amely vizével itatott;
Ott vannak őseim, barátim,
Ott láttam én meg a napot...
Amely vizével itatott;
Ott vannak őseim, barátim,
Ott láttam én meg a napot...
Kegyes tündér! honvágy öl engem,
S megőszül bús fejem hamar....
Bárcsak feltépne s messzedobna
Egy szánakozó zivatar;
S megőszül bús fejem hamar....
Bárcsak feltépne s messzedobna
Egy szánakozó zivatar;
De én tudom: hogy itt halok meg!
Ah, bár csak édes magzatim
Repűlhetnének őseikhez,
A kedvező szél szárnyain!
Ah, bár csak édes magzatim
Repűlhetnének őseikhez,
A kedvező szél szárnyain!
Leányom! a tündér viszonza,
Miért e bánat, e panasz?
E föld oly kedves lesz idővel,
Amilyen kedves volt amaz.
Miért e bánat, e panasz?
E föld oly kedves lesz idővel,
Amilyen kedves volt amaz.
Te itt maradsz, - de magzatidban
Legyen meg vágyad, örömed:
Szárnyat tüzök rájok, -s honodba
Őket mind visszaküldheted!
Legyen meg vágyad, örömed:
Szárnyat tüzök rájok, -s honodba
Őket mind visszaküldheted!
Mint annyi apró lég-hajósok
Az ég csendes szellőiben,
Őseidhez átevezhetnek
A messze kéklő bérceken.
-
A tündér nyugtató szaván, a
Pitypang vigasztalódva van;
Midőn a vadszegfű sohajt fel
Az út mellől fájdalmasan:
Az ég csendes szellőiben,
Őseidhez átevezhetnek
A messze kéklő bérceken.
-
A tündér nyugtató szaván, a
Pitypang vigasztalódva van;
Midőn a vadszegfű sohajt fel
Az út mellől fájdalmasan:
Bánatba van fejem borulva!
Halld jó tündér! történetem:
Te színes, illatos virágot
Adál kegyelmesen nekem.
Halld jó tündér! történetem:
Te színes, illatos virágot
Adál kegyelmesen nekem.
Boldog valék! uj, uj kecsekkel
Ruházott a jó kikelet,
Gyöngéd szellő, nyájas pillangó
Csókolta arcom s keblemet.
Ruházott a jó kikelet,
Gyöngéd szellő, nyájas pillangó
Csókolta arcom s keblemet.
Kóró vagyok most, -! szánni tud csak,
Ki bús beteg képemre néz...
Jó tündér, vedd el rólam a kint!
Mely gyász éltemnek oly nehéz!
Ki bús beteg képemre néz...
Jó tündér, vedd el rólam a kint!
Mely gyász éltemnek oly nehéz!
A hangya erre járva egyszer,
Kiváncsian tekintve rám,
Dicsérgeté karcsú növésem,
Pirosló ajkam, zöld ruhám.
Kiváncsian tekintve rám,
Dicsérgeté karcsú növésem,
Pirosló ajkam, zöld ruhám.
Én csak hallgattam és nevettem
Ezt a bohó kis állatot:
Ki engem ilyetén beszéddel
Mindennap meglátogatott.
Ezt a bohó kis állatot:
Ki engem ilyetén beszéddel
Mindennap meglátogatott.
De jötte sűrübb és beszéde
Merészebb lett szemlátomást;
Mig hévvel tartott lábaimnál
Hosszú szerelmi vallomást.
Merészebb lett szemlátomást;
Mig hévvel tartott lábaimnál
Hosszú szerelmi vallomást.
Oh szép virág! hajolj le hozzám,
Engedd csókolni kebledet!
Szeress...! légy boldog is, ha szép vagy...
Boldogtalan, ki nem szeret!
Engedd csókolni kebledet!
Szeress...! légy boldog is, ha szép vagy...
Boldogtalan, ki nem szeret!
Fenyegetőzni kezde aztán,
- Folytatta a hervadt virág, -
Hogy megrohan, ha eltaszítom,
S gyökerestűl kidönt; kirág.
- Folytatta a hervadt virág, -
Hogy megrohan, ha eltaszítom,
S gyökerestűl kidönt; kirág.
És végre mit mivel! Dühében
Felfut karcsú derekamon...
Ah, ki tudná hiven leirni
Félelmem és irtózatom...!?
Felfut karcsú derekamon...
Ah, ki tudná hiven leirni
Félelmem és irtózatom...!?
Éles körmét keblembe vágta
S csókjával, tiszta ajkamat
Illette búján, a kegyetlen,
Gyönyörrel nézve kínomat. -
S csókjával, tiszta ajkamat
Illette búján, a kegyetlen,
Gyönyörrel nézve kínomat. -
Egyszer, pusztító bánatomnak
Okát kérdé a hangyales;
- Kicsiny állat, mely a fövenyben
Lakik s élelmet ott keres. -
Okát kérdé a hangyales;
- Kicsiny állat, mely a fövenyben
Lakik s élelmet ott keres. -
S kihallgatván a jó bogárka
Vigasztalólag így felelt:
Szegény virág, csak légy nyugodtan;
És bízd reám a szemtelent!
Vigasztalólag így felelt:
Szegény virág, csak légy nyugodtan;
És bízd reám a szemtelent!
Aztán az úton, merre hozzám
A rút, félelmes hangya járt:
Egész éjjel dolgozni hallám
A jóindúlatú bogárt.
A rút, félelmes hangya járt:
Egész éjjel dolgozni hallám
A jóindúlatú bogárt.
Lest ásott, - mely mint a folyondár
Tölcsére olyatén vala;
Szabályosan szaladva össze
A mély fenékig oldala.
Tölcsére olyatén vala;
Szabályosan szaladva össze
A mély fenékig oldala.
Alján elrejtezett az állat,
Véknyan fedő fövény alatt, -
S jövén a hangya: a veremnek
Egyenesen neki szaladt.
Véknyan fedő fövény alatt, -
S jövén a hangya: a veremnek
Egyenesen neki szaladt.
Ahol meggördülvén alatta
Az ingatag homok-szemek:
Ő, a veszélyt hozó mélységbe
Hanyatt-homlok lehempereg.
Az ingatag homok-szemek:
Ő, a veszélyt hozó mélységbe
Hanyatt-homlok lehempereg.
Ott, mint a tigris, rárohanván
A hangyales megölte őt. -
Én ujjá lettem...! dult virágom
Elhullott és szebben kinőtt.
A hangyales megölte őt. -
Én ujjá lettem...! dult virágom
Elhullott és szebben kinőtt.
Boldog valék ...! elhozta ismét
A pillangót uj kellemem;
A gyöngéd szellő nyájasabban
Ringatta karjain fejem.
A pillangót uj kellemem;
A gyöngéd szellő nyájasabban
Ringatta karjain fejem.
De ah! rövid volt boldogságom,
A nyugtalanság visszatért;
Mely ismét elhervasztja, látom,
Megifjult éltem kellemét.
A nyugtalanság visszatért;
Mely ismét elhervasztja, látom,
Megifjult éltem kellemét.
Az én oltalmazó bogárkám
Hirtelen megszárnyasodott
És elrepült...! ah, most ki véd meg?
Ha hangya jő, én meghalok!
Hirtelen megszárnyasodott
És elrepült...! ah, most ki véd meg?
Ha hangya jő, én meghalok!
Vigasztalódjál, jó leányom!
Felelt a tündérhölgy neki;
A rózsának kezem tövist ád,
S téged nem tudna védeni?
Felelt a tündérhölgy neki;
A rózsának kezem tövist ád,
S téged nem tudna védeni?
Én illatos, piros enyűvel
Kenem be termeted, nyakad;
Ha ellenséged ujra jönne:
E lépen ott vesz, ott ragad.
Kenem be termeted, nyakad;
Ha ellenséged ujra jönne:
E lépen ott vesz, ott ragad.
-
A tündértől oltalmat aztán
A bércek gyöngyvirága kért:
A rút ördögszekér esengett
Régóta már szerelmemért.
A bércek gyöngyvirága kért:
A rút ördögszekér esengett
Régóta már szerelmemért.
Mind hasztalan mondtam ki néki:
Hogy én őt nem szerethetem;
Undorító édeskedéssel
Keserité meg életem!
Hogy én őt nem szerethetem;
Undorító édeskedéssel
Keserité meg életem!
Addig boszantott, hogy miatta
Elhagytam a kies mezőt,
S lakást egy tószigetbe vettem,
De éltem jobban ott se tölt.
Elhagytam a kies mezőt,
S lakást egy tószigetbe vettem,
De éltem jobban ott se tölt.
Mert üldözőm szünetlen ott állt,
Velem szemközt a part felett;
Közel már nem férhetve hozzám:
Bólingatott, integetett.
Velem szemközt a part felett;
Közel már nem férhetve hozzám:
Bólingatott, integetett.
Ez úgy boszantott...! s nyugtalanná
Tevé egyhangú napjaim!
Gyakran álmodtam: hogy keresztűl
Gázolt a tó hullámain.
Tevé egyhangú napjaim!
Gyakran álmodtam: hogy keresztűl
Gázolt a tó hullámain.
És a sziget ködös legében
Halovány és beteg valék;
Kétségbe kellett volna esnem:
Ha még, meg nem sajnál az ég;
Halovány és beteg valék;
Kétségbe kellett volna esnem:
Ha még, meg nem sajnál az ég;
De üldözőm sárgulni kezdett,
Beteg lőn s végre meghala.
S én visszatérvén a mezőre:
Boldog levék mint valaha.
Beteg lőn s végre meghala.
S én visszatérvén a mezőre:
Boldog levék mint valaha.
Kiket oly rég láték, örömmel
Köszöntém a virágokat...
De ah! borzasztót kelle érnem:
Engem kisértet látogat...
Köszöntém a virágokat...
De ah! borzasztót kelle érnem:
Engem kisértet látogat...
A holt ördögszekér, ha szél fú,
Bősz tánccal ellenem rohan;
Száraz oldalbordája, csontja
Csörög, csattog borzalmasan...
Bősz tánccal ellenem rohan;
Száraz oldalbordája, csontja
Csörög, csattog borzalmasan...
Kegyelmes tündér! tőle ments meg!
És mond a hölgy: megmentelek!
Hol ékesen váltják fel egymást
Az enyhe völgy, a zöld hegyek:
És mond a hölgy: megmentelek!
Hol ékesen váltják fel egymást
Az enyhe völgy, a zöld hegyek:
Az erdőségben lesz lakásod,
Sürű bokor tövén, ahol
Zengő madárka rakja fészkét,
S a kísértet nem kóborol.
Sürű bokor tövén, ahol
Zengő madárka rakja fészkét,
S a kísértet nem kóborol.
És a bércen, a bokrok alját
Többé elhagyni nem lehet!
De illatoddal messze szállhatsz
Betöltve földet és leget.
Többé elhagyni nem lehet!
De illatoddal messze szállhatsz
Betöltve földet és leget.
-
Most a szelíd démutka szóla:
Ah, én igen beteg vagyok!
Hol találok mély bánatomra
Enyhítő írt, gyógybalzsamot?
Ah, én igen beteg vagyok!
Hol találok mély bánatomra
Enyhítő írt, gyógybalzsamot?
Hű kedvesem sirjába szálla,
S én, mint az üldözött futok;
De égető gyötrelmeimtől
Megmenekülni nem tudok.
S én, mint az üldözött futok;
De égető gyötrelmeimtől
Megmenekülni nem tudok.
Gyötrelmedtől, szegény leányom!
Hiába futsz, bércen, mezőn:
Még jobb, ha tárgyához közel vagy...
Menj -! s lakozzál a temetőn!
-
A tündér szóla gyöngéd ajkkal, -
Azonban meghasadt a hajnal,
S ő eltünék a lanyha szellőn:
De minden, amint mondta, meglőn:
Hiába futsz, bércen, mezőn:
Még jobb, ha tárgyához közel vagy...
Menj -! s lakozzál a temetőn!
-
A tündér szóla gyöngéd ajkkal, -
Azonban meghasadt a hajnal,
S ő eltünék a lanyha szellőn:
De minden, amint mondta, meglőn:
Kedvesét a folyóka karja
Reá-folyván ölelve tartja;
S örömmel elmondhatja róla:
Hogy hűtelen nem volt azóta.
Reá-folyván ölelve tartja;
S örömmel elmondhatja róla:
Hogy hűtelen nem volt azóta.
A pitypang boldog, - szállva messze
Léghajózó magzatja ezre.
Léghajózó magzatja ezre.
Az enyves vadszegfűt a hangya
Kerűli, nem hogy megrohanja.
Kerűli, nem hogy megrohanja.
A bérci gyöngyvirág nem retteg
Jöttén zörgő kisérteteknek.
Jöttén zörgő kisérteteknek.
Démutka nem fut, benne mely ég:
Fájdalmától hogy megmenekjék;
Közel van inkább egyre hozzá:
A temetőkertben lakozván.
Fájdalmától hogy megmenekjék;
Közel van inkább egyre hozzá:
A temetőkertben lakozván.
