Tompa Mihály: ŐSZI KIKIRICS.

Full text search

ŐSZI KIKIRICS.
 
'Légy üdvöz, jó természet,
Édes szülőanyánk!
Nyájas szerelmed árad
Kikeletkor reánk!
 
Mi vagyunk a kinyilt föld
Első virágai,
Hozzánk jön a legelső
Szellőcske játszani.
 
Az égnek tiszta mézét:
Az édes harmatot,
Testvérink közt először
Velünk kóstoltatod!
 
A csillogó verőfény,
Mely reszketőn ölel:
Meleg csókját, szerelmét
Mással nem osztja fel.
 
Alusznak a virágok,
Mi már ébren vagyunk!
A bérc mogorva képe
Megenyhül általunk,
 
Mi, mintha nyelve volnánk
A jó földnek, ki szól:
A közelgő tavasznak
Tündéri bájiról.
 
Légy üdvöz, jó természet,
Édes szülő anyánk!
Nyájas kegyelmed árad
Kikeletkor reánk!
 
Ifju kikircsek ajkán
Igy hangozott a dal,
Eggyé olvadva a táj
Lassú fuvalmival.
 
Igy örvend a szelid nép,
De van: ki bús, beteg,
Nem mondja a tavaszdalt,
Melyet mond a sereg. -
 
Hát a piros virággal
Szomszéd a halavány?
Vagy együtt jár a fénnyel
Testvér gyanánt az árny?
 
Nincs boldogság, amelynek
Ne volna bánata!? ...
És szól a bús kikircsek
Békételen hada:
 
«Oh hadd emésszen a bú:
Csak jól teszen velünk!
Hervaszd, hervaszd, enyészet,
Megútált életünk!
 
S te jó anyánk, természet!
Gyöngéd szülötteid,
Kik más vidékre vágynak:
Meddig felejted itt?
 
A völgy lepkéje járhat
A bércen szabadon;
Más tájra megy lakozni
A lanyha fúvalom;
 
A csermely, aki szirtek
Forrásiból fakad:
A völgyön fut s bejárja
A rónatájakat.
 
S szegény virágnak innen
Mozdulni sem lehet!
Ah szép szabad világ!... itt
Gaz, cserje eltemet!
 
Oh végy fel minket innen,
Szelíd anyánk keze!
Gyökünk a sík mezőség
Hantjába téve le;
 
Ott óhajtunk mi lakni,
S éltünk virulata:
Ne a tavaszban légyen
Mikép eddig vala;
 
Midőn sárgulva kezd a
Fák lombja hullani:
Legyünk a csendes ősznek
Nyiló virágai!
 
Ha van virág, mit a kéz
Rengő bölcsőre szed,
Felékesitni a szép
Ifjú természetet:
 
Legyen a virág az ősznek
Borongós idején,
Koszorú a koporsón
S a haldokló fején!»
 
És mig ekkép beszéltek
A békétlenkedők:
Gyorsan megnyilt alattok
És elnyelé a föld.
 
Majd elvirult az élet
Megért az uj kalász;
Zörögve ing a kóró,
Melyet szél karja ráz.
 
S zöld köntös fedve gyöngéd
Alakjok melegen:
Kibujtak a kikircsek
Az őszi téreken.
 
Hideg kő s cserje által
Most eltemetve nincs;
Körűle sik, szabad tér ...
És boldog a kikircs:
 
«Légy üdvöz, jó természet,
Édes szülő anyánk!
Az ősz virági lettünk,
Tágas tér lett hazánk.
 
Mi szép itt s így az élet:
A lomb zizegve hull ...
Halkan bucsúzik a szél
Hű játszó-társitul.
 
Ha a sápadt világon
Nyájas napfény dereng:
A szivnek érzeménye
Fájó, fájó, de szent!
 
Ábrándiban a lélek
Ah szinte megszeret:
Halavány arcu szép hölgy,
Enyészet, tégedet!
 
Légy üdvöz, jó természet
Mi meghallgattatánk!
Ah!... csak e szörnyü köntöst
Ne adtad volna ránk!
 
Nem látja tőle senki
Karcsúdad termetünk:
A lomb zöld tengerében
Egész elsűlyedünk!»
 
És a földből feléjök
Egy halk szózat hatott:
Miért vágytok levetni
A jó ruházatot?
 
Békétlenek! hisz a lomb
Mely zöldelőn befed:
Pirosló arcotokhoz
Díszűl teremtetett.
 
Késő ősznek leányi!
Titeket e meleg
Köntös nélkűl az éjben
Dér és fagy ölne meg!
 
És ők meg nem nyugodva
A földnek szózatán:
Bánattal haltanak meg
Kevéssel azután.
 
De amint uj tavasz jött:
Egész ruhátlanul
Bujtak fel a kikircsek
Az őszi hant alul.
 
Kikeletkor, magában
Zöldül ki a levél.
- A természet kezében
Nem veszvén semmi el. -
 
De a nappal ködös, bús;
Az éj deres, hideg;
A rét végső virága
Fázlódva didereg.
 
Nem érzi most az ősznek
Mosolygó örömit;
Beteg lesz, végre meghal ....
És élte oly rövid!...
 
A bús kikircs s az ősznek
Derengő napjai:
Mosolygó szép tavasznak
Halvány viszhangjai!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi