Tompa Mihály: REPKÉNY.

Full text search

REPKÉNY.
 
Magasan áll az ősi vár,
A hegytetőnek fellege;
Komor, sötét a vár fala,
Mint a várúr tekintete.
 
De van napfény, mely a borút
Enyhitse, hajtsa nyájasan:
A vár urának jó, szelíd
És angyalszép leánya van.
 
Hallott a leány fegyverzörejt;
Látott kemény vad képeket;
Sok, harcokon edzett vitézt:
De egyet sem szerethetett.
 
Hallott merengő hárfadalt,
Mely hű szerelmet hangozott:
És megszerette a leány
Az ifju vándor-dalnokot.
 
S hogy fenn viraszta ablakán,
A szellő, a lombos vidék,
A csermely és a holdsugár:
A dalt fülébe zengi még...
 
S éjjel, a dalnok képe volt
Melyet szerelmének keze
Mosolygó nyájas álmai
Tündérvásznára hímeze.
 
A hölgy nem mondta, hogy szeret,
A vándor-dalnok hallgatott;
De a szem híven elbeszél
Sok titkos, mély gondolatot.
 
És a várúr haragra gyúl,
Mert két szívnek titkába lát, -
A dalnok lantját eltöri,
S kitiltja várából magát.
 
Zordon, sötét a vártorony,
Halovány a fogoly leány;
Könyben, vizben áll egy virág
Magas cellája ablakán.
 
S megszólal csendes éjjel, a
Letört virág: 'én kedvesem!
Nem látod-e, mint hervadok
Rabasszonyommal idefenn?
 
A hölgy szerette dalnokát,
Én tégedet szerettelek;
Boldog volt titkon a leány,
Boldog valék én is veled!
 
S hogy elvevé a dalnokot
Az irigy sors kegyetlenül:
Engem letört, és úgy adott
Bús hölgyének emlékjelül.
 
Magasan áll a vár fala, -
Isten veled, hű kedvesem!
Én nem soká elhervadok
Rabasszonyommal idefenn!'
 
S a repkény búsan feltekint,
Mely volt a várkertben alul,
S beszélgetének hajnalig
Szerelmöknek fájdalmirul:
 
'Ah, bár innen lehullanék
Karjába, aki hűn szeret!'
«Ah, vagy mehetnék én oda
Hiven meghalni fenn veled!»
 
Igy mulnak éjek és napok, -
Szegény költő! hol vándorol?
Sohajt még a letört virág,
Él még a szép halvány fogoly!
 
Letört virág sohaja ez:
'Könnyebben meghalnék talán,
Ha itt volnál, ha hervatag
Fejem kebledre hajtanám!
 
De holtan sem látsz, - hogy behints
Szemed hulló könyűivel:
Elhervadott virágait
Csak a boldog hajitja el!'
 
S szavára repkény felel,
Csendes homályos éjeken.
- S a hang mindegyre közelebb, -
«Megyek, megyek, hű kedvesem!
 
Mely a boldogság idején
Szelid gyönyörben ringatott:
Ápolgató karom között
Muljék el vég-pillantatod!»
 
Kúsz a repkény, - s fölebb, fölebb
Kapaszkodván gyorsan halad;
Folyásba ment indáival
Befutja a kormos falat.
 
S mig haldokolva a virág
Vég-szirmait hullatja fenn:
A hű repkény emelkedik...
- Emel a tiszta szerelem!
 
A fal magas és meredek, -
De a repkény fölebb hatott;
Édes, kinos találkozás...
Elérte a várablakot.
 
Ott a repkény hű karja közt
Szólt a virág: 'én meghalok!
De a tiedhez forrjanak
Én életemből a napok...
 
Mi késő őszig hátra volt,
Mi még reám nézett vala:
Reád maradjon életem
Zöld lombjának virúlata!
 
Igy két élettel töltsed át
Zöldelve a telet, nyarat;
Elhervadok, - de élek igy
Én is tebenned s általad!'
 
A tört virág elhervadott,
Alusznak a költő és leány, -
Romokba dőlt a büszke vár,
De a repkény zöldel falán.
 
Kihűl, hamvad a kebel...
De túl időn és életen:
Örök virúlatban vagyon
A költészet és szerelem!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi