Tompa Mihály: KENYÉRKŐ.

Full text search

KENYÉRKŐ.
 
Az Isten a szegények részét
A gazdagoknál tette le.
Ha földi jóval meg vagy áldva,
Akkép sáfárkodjál vele,
Hogy megszegjed az éhezőnek
Isten nevében kenyered;
Máskép bizony fogsz tenfejedre
Gyűjteni eleven szenet,
Mint az, kinek dolgairól
A kenyérkő regéje szól.
 
Ki megigérte, hogy el nem marad
A vetés és az aratás:
Elhozta ismét a meleg nyarat.
A földnek népe nagy vigan arat,
És egymást éri a rakás.
Kalászban áll a messzi tér,
Megáldva van völgy és halom;
A hál'adás az égig ér
A szíveken, az ajkakon.
 
De mint a dús földek között
Ugaran áll egy-egy hasáb,
Szúrós iglic tengődik rajta,
A fü elsül, amint kihajtja...
Pedig tőle feljebb s alább
Áldás borít minden rögöt:
Azonkép van, ki bús, levert,
Ki nem takar gazdag kepét;
De szorong és kételkedik
Övéinek sorsán, - pedig
Adott az Isten, van elég!
S az ég és föld örömre kelt.
 
A szegény ez, ki egy év óta
Betegségben nyomá az ágyat,
Bár az Úr életét megótta
Erőtlen a lázár, most lábad,
S tehetetlen még a munkára, -
Az inségnek zord képét látja:
Már most sincs mit enni...
Hát majd télen, télen!
Aprós cselédivel
Meg kell halni éhen!
 
Mégis kimégyen a mezőre,
S megáll a földön, hol a gazdag
A kereszt árnyékába dőlve
Nézi: kepési mint aratnak.
És amint ered a
Szegénytől ily beszéd:
'Az Isten áldja meg munkáját, emberét!'
Fejével rábiccent,
Hanem semmit se szól,
Nem látja a szegény kérő vonásiról,
Sem pedig a lelke
Meg nem súgja neki:
Hogy a gyámoltalant föl kén segíteni.
De a szegény áldó szavának
Az a hatalma van,
Hogy ma többet levágtak tízen,
Mint tennap hatvanan.
 
A szegény a gazdag telkére
Másnap megint kiváncorog,
Hol kévét kötnek, kalangyáznak,
Minden sürr forr, ég a dolog.
És ekkép szól: 'beh boldog, Istenem!
Ki kereshet, dologhoz láthat,
S kiéből más szegény is élhet;
Szépen adott Isten tenéked...
Szaporítsa még többre nálad!'
De a szemérmes szegény szavait,
- Aki nem kér egyenesen -
A fukar állat most sem érti meg...
S a beteg búsan elmegyen.
Azonban szava csudát tesz megint:
A gazdag ember kalangyája,
Mint egy magas bérc olyan nagyra nő,
Elbámúl rajta, aki látja.
És amint falatozni kezd
Az óriás asztag árnyában:
Kenyere is, mint egy halom,
Olyanná domborúl csudásan.
S amint java megnő ekképen:
Ugy fuvalkodik fel lelkében.
 
És a szegény mond a fukarnak,
- Harmadnap is hozzája térvén,
Mivel szükség, éhség erőt vett
Pirúlásán, szégyenkezésén: -
'Ki megtartá az elvetett magot,
S reá nevelő időket adott;
Ki a kalászt megáldá, - nem tevé
Aszály, jég, sáska által semmivé;
A takarónak ki adott erőt
S ki által javad ily tengerre nőtt:
Gazdag! az Ur nevében kérlek,
Nehány kévét adj a szegénynek!'
«Mi gondod rá, felelt az mérgesen,
Mi adott, mit nem a jó sors nekem?
Nem ácsinkózom a tiedre én, -
Jó volna hízni a más kenyerén!
Ki táplálja az égnek madarát:
Ha megteremtett, legyen gondja rád!»
 
A szegény szivét a gonosz beszéd
Mint éles tőr járá keresztül...
S elkeseredvén, átokra fakad:
'Nohát válj kővé mindenestűl!'
 
S mig kővé vált kalangya és kenyér,
És a gazdag ültő helyében:
Ki táplálja az égnek madarát,
Atyja lőn a szegénynek, - s a család
Jóvoltából nem halt meg éhen.
 
Az a kerek halom pedig,
Mely volt a gazdag kenyere,
S melyről emlékszik a rege:
Kenyérkőnek neveztetik.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi