Tompa Mihály: MOHOS.

Full text search

MOHOS.
 
A bérces Gömörben nem nagy hegy a Mohos,
Rajta nincs régi vár, nemes vad sem honos;
De ingó semlyékes láp van a tetején,
Ez ingó láp felől szóland az én regém.
 
Szegény ember jöve valahonnan régen,
S kinézvén a helyet a halmos vidéken:
Meggyújtá az erdőt s ortott... minden módon
Erőt akart venni cserjén és bozóton.
 
Majd fecske módjára, a serény új gazda
A hegy oldalához sárkunyhót ragaszta;
És mivelhogy erős akarattal győzte:
Egy süveg buzácskát a földbe tett őszre.
 
És felvitte Isten a dolgát idővel.
- A terepély cser is vesszőszálból nő fel. -
Mikorra megvénült: keze között a föld,
Szőlőhegy, rét s erdő egész határra tölt.
 
Álltak oldalánál erős felnőtt fiak,
Számos csemetéje lévén mindannyinak;
Sugár fiatalok, teljes nyiló rózsák,
Egy sereg iskolás, egy sereg apróság.
 
Az öreg térdére három-négy is mászik,
Szegény! azt sem tudja néha, melyik másik?
De szemén buzog föl szivéből a hála,
Magát bennök harmad- negyedizig látva.
 
És ennyi léleknek ad lakást egy hajlék,
A boldogság eljött, hogy ő is ott lakjék -
Nincs köztök perpatvar, egymással megférnek,
Hirét sem hallották a külön kenyérnek.
 
De mint a buzában, bár jó magot vetnek,
Óhatatlan, hogy ne legyen konkoly s lednek:
Titkos rosz cél ejti a fiakat gondba,
Osztozzunk! ez a cél, de még nincs kimondva.
 
Látását, hallását kezdé bár veszteni:
Élesek az öreg lelkének szemei;
Mindent tud, mindent lát, de szépen elvárja,
Mig körűlte lészen népének mindnyája.
 
S egy szép ünnepnapon szeliden megszólal:
A kegyelmes Isten megáldott sok jóval!
De birnám bár felét a széles világnak,
Több a szép egyesség, melyben élni látlak!
 
Maradjatok is így, gyermekeim, holtig!
Sok felé a sok is könnyen elkallódik;
De áldott a sok kéz és az egy akarat,
Igaz volt ez a szó és igaz is marad!
 
Mi jót tesz sok apa számos gyermekével:
Vagyonkáját köztök diribolván széjjel!?
Néhány barázda jut, egyik sem tud élni,
Amennyi együtt volt, külön csak felényi.
 
Ha beteg lesz egyik, ha tűz vagy dög által
Hátra megy: a bajból soha ki nem lábal;
A szegény irigy lesz, a gazdag fenlátó,
Elfordul, elhivel annyi szív egymástól...!
 
S most átvitte az agg másra a beszédet,
Nehogy elárulja, hogy szivökbe nézett;
A fiak hallgattak... nem volt még szokásban:
Ketté vágni a szót vén apák szájában.
 
De jött az öregre a halálos este,
- Szebb élet kezdete, aki jól kereste -
Nagy búbánat mellett a fiak szivében,
Az elaltatott vágy van ébredőfélben.
 
Osztozzunk...! osztozzunk...! fejökben csak ez volt
Ha nem akarják is, mindig hallják e szót;
A gyászos harangszó, a sir kongó öble:
Osz-toz-zunk! osz-toz-zunk! ezt veri fülökbe.
 
S a temetés után alig mult el egy hét,
Hozzáfogtak, - kiki ohajtván örökjét;
Hanem a sok hancsik, a sok mesgye, csóva,
Nyil, toldás és becsű, mind csak nem visz jóra.
 
Valamennyi testvér jámbor, engedékeny,
Nem pöröl egy tinón, vagy egy kaszás réten;
Azzal egyik se lesz gazdag, de el se fogy!
Tudj' Isten, az osztály még is nem ment sehogy...!
 
Kihuztak azután egy nagy hosszu láncot,
A két vonó cseléd immár nem is látszott;
De meg se mozdult még a lánc másik vége, -
Elszakadt...! de hogyan? hisz erő sem érte...
 
A lábas jószággal gyült meg aztán a baj,
De mégis, úgy ahogy, megosztoztak avval;
Mind ki volt szaggatva, mind külön volt hányva,
Hat szép páros tulok maradt csupán hátra.
 
Szarvok hosszu, fényes, - mint a hal kövérek,
A ma leesett hó nem lehet fehérebb;
Nincsen alábbvaló, nincsen köztök szebbik,
S mi türés-tagadás, a fiaknak tetszik!
 
Hozzá kivált hárman nagyon ragaszkodnak..
Egyet mondok testvér! verjük a Mohosnak!
Melyikünké legyen? határozzon a hely,
Hol jóllakás után delelni meghever.
 
És aki nyertes lesz, igazítsa köztünk
Az örökség dolgát, mellyel ugyan küzdünk;
Ahogy mit jónak lát s fordít az osztályon:
Huzalkodás nélkül kiki hozzá álljon!
 
S a hat tulok, mintha tudná, mit beszéltek,
Farkához rugdosva ront az erdőségnek;
Bőgnek, öklelőznek, a földet kaparják,
De jó kedv okozza mindezt, nem a vadság!
 
S bár a kolompszóról megtudni nem nehéz
Mely tájon a jószág? s legel vagy heverész?
De mégis a dolgot közelebbről látni:
Indul a rokonság s egy sereg kiváncsi.
 
S mig az érdekeltek szótlan mennek elől,
Erős bizonyozás van a nyertes felől.
A tetőn hever meg! de biz az oldalon!
Ott is az északin, ahol hüvös vagyon!
 
És amint elérik a hegynek gerincét,
A megizzadt csapat még alig tekint szét:
Kolompszó és bőgés hallatszik jó távol...
Aztán semmi nesz, - csak a harkály kopácsol.
 
A csapat mind a két hegyoldalt bejárja,
De a hat tuloknak nem akad nyomára;
Aztán a tetőre hatolnak fel többen,
De aki odaér, némán visszahökken.
 
Hol ezelőtt nem volt csupán avar, cserje:
Mély, süppedékes láp támadott egyszerre;
Ingó bajnokfűvel, kákával takarva...
Elnyelte a tulkot, imé ott a szarva...
 
Erre hazatértek, - de részét kivenni
E csuda láttára nem akarta senki!
Hanem egész család szépen együtt maradt,
S áldott lőn a sok kéz és az egy akarat.
 
Ha éjjel mély zúgást hallat a hegyoldal,
- Aminőt egyedűl a földön fekvő hall, -
Mond a pásztor: meghal rövid nap valaki,
S osztály lesz...... bömbölnek a Mohos tulkai.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi