Tompa Mihály: HALOTT FELETT.
HALOTT FELETT.
Ti boldogító szép szemek,
Szív és kebel minő hideg!
| Sugárotok hogy elfogyott! |
| A zengő ajk hogy megfagyott! |
Nem értél sok bút s örömöt;
Fehér rózsák fürtid között!
| Korán jött élted alkonya, |
| Hogy légy a sír menyasszonya ... |
Lehervadt ékes rózsaszál,
Az életfán virágozál!
| Mosolygásod nem ösmerém, |
| Míg a tavasznak idején |
Járván az élet útait, -
Fáradt zarándok állok itt!
| Nem vendég, szomszéd vagy rokon, - |
| Por és verejték arcomon, |
Megtámasztom vándorbotom,
S úgy jól esik a fájdalom!
| És összetéve két kezem, |
| Bánkódom és emlékezem ... |
Vándor vagyok; - az idegen,
Megcsókol, és tovább megyen.
| Korán, korán lehervadott |
| Fehér liljom, fehér halott! |
