Tompa Mihály: KISFALUDY SÁNDOR EMLÉKÉRE.
KISFALUDY SÁNDOR EMLÉKÉRE.
Mért könyesek szemeid, bús vándor, e síri határon?
Kisfaludyt siratod? ne sirasd - nem tünt le örökre,
Megdallotta a lányt, lányának rózsaszerelmét,
Zenge a lant, hurján buzdító hangok ömöltek,
Égbe hatott a dal, meghallá párducos Árpád,
Éneke megtetszett, - a szentek mennybe ohajták,
Most, akiért lángolt, mellette van ifju szerelme,
S míg áldást könyörög kedves vérére egekben,
Fölzeneg a szerelem dala, s a honi szózat a sírban,
| Néma homályával kit föd előtted e hant? |
| Keble' barátaihoz szelleme égbe repült. |
| Érte dicső koszorút nyert vala: földi babért. |
| S a nemzet fásult keble dobogni tanult. |
| És a szelíd István, - s szívök örömre hevült |
| Hogy rátüzhetnék a nemes, égi babért. |
| Líza, - szelíd ajkán szűz mosoly éde fakad. |
| Tiszta erényét nem zárja e síri halom. |
| És a honnemtő őrködik álma fölött. |
