Tóth Árpád: BEÜLTEM MÁR...
Pokolútra a vasszinű vizen,
S megadva várom, hogy hová viszen,
Milyen legalsó, mély pokol lakába.
A fényes égnek s földnek nem izen,
Nincs szerelem, emlék és vágy, hiszen
Minden nap új, vad kínt hurkolt nyakába...
Ó, mindörökre légyen átkozott!