Tóth Árpád: Ó, FONTAINE LUMINEUSE!
Ó, FONTAINE LUMINEUSE!
Ó, fontaine lumineuse! minőt az orfeumban
Láttam nem egyszer én, és mindig fáj szivem,
Ültem az emberek közt, és szivaroztam búsan,
És nem törődött vélem senkisem -
Nők drágafényü válla derengett messzi páholy
Mélyén -, s a szinpadon zengett a csodakút,
Egy szökkenő sugár vérző oszlopba nyúlt,
Majd kék esőbe bomlott, mely sír, amíg aláfoly...
Láttam nem egyszer én, és mindig fáj szivem,
Ültem az emberek közt, és szivaroztam búsan,
És nem törődött vélem senkisem -
Nők drágafényü válla derengett messzi páholy
Mélyén -, s a szinpadon zengett a csodakút,
Egy szökkenő sugár vérző oszlopba nyúlt,
Majd kék esőbe bomlott, mely sír, amíg aláfoly...
1910
