Tóth Árpád: LUKÁCS ELMEGY
LUKÁCS ELMEGY
Míg írom e pár sort,
Mint mondani szokás,
Kínosan feszengek,
Hogyisne, mikor -
Nagy bút hirdetek,
Nagy bajt zengek!
Hogy adjam tudtára,
Kíméletesen,
Olvasóm, önnek,
Hogy ránk mily borús,
Iszonyú, zordon
Napok jönnek?
Mint mondani szokás,
Kínosan feszengek,
Hogyisne, mikor -
Nagy bút hirdetek,
Nagy bajt zengek!
Hogy adjam tudtára,
Kíméletesen,
Olvasóm, önnek,
Hogy ránk mily borús,
Iszonyú, zordon
Napok jönnek?
Ezt nem érdemeltük a sorstól
Mégse, mégse:
Olvasta, kérem, hogy a Lukács
Elmegy Bécsbe?
Elmegy szegényke,
S ott marad végleg!
Ah, belehalunk ebbe
A nagy búba, félek!
Mégse, mégse:
Olvasta, kérem, hogy a Lukács
Elmegy Bécsbe?
Elmegy szegényke,
S ott marad végleg!
Ah, belehalunk ebbe
A nagy búba, félek!
De megérdemeltük,
Hazánk, valljuk be,
Ezt a bús sorsot,
Miért is törtünk
Szegény Lukácsnak
Az orra alá
Annyit sót s borsot?
Ah, mostan elhagy,
Miként Rómából
Bősz Corjolánus
Tovalépett,
Elhagy, mint Szent Pál
Anno dazumal
Az oláh népet.
Az, elhagy és többé
Nem boldogít minket
Panamák szagával,
S óh, jaj! háromszoros csapás!
A Tisza Pistát
Nem viszi magával!
Hazánk, valljuk be,
Ezt a bús sorsot,
Miért is törtünk
Szegény Lukácsnak
Az orra alá
Annyit sót s borsot?
Ah, mostan elhagy,
Miként Rómából
Bősz Corjolánus
Tovalépett,
Elhagy, mint Szent Pál
Anno dazumal
Az oláh népet.
Az, elhagy és többé
Nem boldogít minket
Panamák szagával,
S óh, jaj! háromszoros csapás!
A Tisza Pistát
Nem viszi magával!
1913
