Tóth Árpád: LEVÉL
Édesem, gondolj rám egy kicsit.
Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott.
S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.
De nem mint régen: csevegni veled.
Jaj, hogy kényes szavam is odavan.
Kell, hogy búsan nézd e bús jeleket.
Szivarozgatva tűnődni ezen.
De lásd, egyedül kínlódom nagyon.
Hogy még valaki felsír, ha izenek.