Tóth Árpád: A HELYREHOZHATATLAN
A HELYREHOZHATATLAN
Charles Baudelaire
1
A vén, únt Mardosót, ki rágja a szivet,
S ki él, sürögve, csavarodva
Bennünk, s tápláljuk őt, mint hulla a nyüvet,
Mint csúf hernyót a tölgyek odva,
Hogyan fojtsuk meg őt, míg vájja a szivet?
S ki él, sürögve, csavarodva
Bennünk, s tápláljuk őt, mint hulla a nyüvet,
Mint csúf hernyót a tölgyek odva,
Hogyan fojtsuk meg őt, míg vájja a szivet?
Mily borba, porba, ó, mily kába mérgü nedvbe
Öljük az ős ellent s mikép?
Mint kurtizán tapad reánk, és ront epedve,
És tűrő, mint a hangyanép -,
Mily szeszbe öljük őt? mily kába mérgü nedvbe?
Öljük az ős ellent s mikép?
Mint kurtizán tapad reánk, és ront epedve,
És tűrő, mint a hangyanép -,
Mily szeszbe öljük őt? mily kába mérgü nedvbe?
Mondd meg, te szép gonosz, ó, nő! mondd, ha tudod,
Óh, szólj lelkemnek, mely oly aggó,
Mint sebesült, aki holtak közé bukott,
S kit eltipor egy szörnyü patkó -,
Mondd meg, te szép gonosz, óh, nő! mondd, ha tudod!
Óh, szólj lelkemnek, mely oly aggó,
Mint sebesült, aki holtak közé bukott,
S kit eltipor egy szörnyü patkó -,
Mondd meg, te szép gonosz, óh, nő! mondd, ha tudod!
Haldokló kérdi ezt, kit már farkas szagolgat,
S majd benne csőrt varjú fereszt,
Egy roncsolt katona! ki szörnyü jajt tagolgat,
S hant kéne néki és kereszt;
Bús elhullt kérdi ezt, kit már farkas szagolgat!
S majd benne csőrt varjú fereszt,
Egy roncsolt katona! ki szörnyü jajt tagolgat,
S hant kéne néki és kereszt;
Bús elhullt kérdi ezt, kit már farkas szagolgat!
Kigyúlhat lángra még a sáros, vaksi ég?
A gyilkos árny még felszakadhat?
A szurkos éjszakán alkony s hajnal nem ég,
Fényt csillag s gyászvillám se adhat -,
Kigyúlhat lángra még a sáros, vaksi ég?
A gyilkos árny még felszakadhat?
A szurkos éjszakán alkony s hajnal nem ég,
Fényt csillag s gyászvillám se adhat -,
Kigyúlhat lángra még a sáros, vaksi ég?
A pislogó reményt a Csárda ablakában
Elfútták, szállás már nem int!
Hold- és sugártalan csak kódorog magában
A rossz utak mártírja mind!
A Sátán éjt csinált a Csárda ablakában!
Elfútták, szállás már nem int!
Hold- és sugártalan csak kódorog magában
A rossz utak mártírja mind!
A Sátán éjt csinált a Csárda ablakában!
Drága nő! szép gonosz! e poklot szereted?
Ismered a Bocsáthatatlant?
S a Mardosót, aki mérges nyílsereget
Szívünk céltáblájára pattant?
Drága nő! szép gonosz! poklunkat szereted?
Ismered a Bocsáthatatlant?
S a Mardosót, aki mérges nyílsereget
Szívünk céltáblájára pattant?
Drága nő! szép gonosz! poklunkat szereted?
Az átkozott fogú, mord Helyrehozhatatlan
Kikezdi lelkünk bús kövét,
S gyakran termesz-rajul bozsog ránk, rossz csapatban,
Fölmarva az oszlop tövét,
Az átkozott fogú, mord Helyrehozhatatlan!
Kikezdi lelkünk bús kövét,
S gyakran termesz-rajul bozsog ránk, rossz csapatban,
Fölmarva az oszlop tövét,
Az átkozott fogú, mord Helyrehozhatatlan!
2
Láthattam olykor én, banális színpadon,
Míg zengő orkesztere lángolt,
Pokoli ég elé kilengni szabadon
Egy tündért - hajnalfényü lány volt -,
Láthattam olykor én, banális színpadon
Míg zengő orkesztere lángolt,
Pokoli ég elé kilengni szabadon
Egy tündért - hajnalfényü lány volt -,
Láthattam olykor én, banális színpadon
Egy lényt, ki csupa fény, arany és könnyü fátyol,
S büszkén a nagy Sátánra lép -,
De rá, üres szivem, hűlt szív, hiába vágyol,
Vak színpad vagy, hová a szép
Tündér, jaj, sohse leng, kinek lágy szárnya fátyol...
S büszkén a nagy Sátánra lép -,
De rá, üres szivem, hűlt szív, hiába vágyol,
Vak színpad vagy, hová a szép
Tündér, jaj, sohse leng, kinek lágy szárnya fátyol...
