Tóth Árpád: A SZÉPSÉG
A SZÉPSÉG
Charles Baudelaire
Halandók! szép vagyok, mint véső véste álom,
S keblem, mely fájni zúz mindenkit egyaránt,
Poétákat felém dús szerelemre ránt,
Mely mint az ős anyag, némán győz a halálon.
S keblem, mely fájni zúz mindenkit egyaránt,
Poétákat felém dús szerelemre ránt,
Mely mint az ős anyag, némán győz a halálon.
Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok,
Kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben;
A vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem;
És orcám sohse sír, és sohse mosolyog.
Kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben;
A vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem;
És orcám sohse sír, és sohse mosolyog.
Míg lassú tagjaim kevély fenséget öltők,
És büszke szobrokat idéz minden redőm,
Tanulnak engem az aszkéta éltü költők,
És büszke szobrokat idéz minden redőm,
Tanulnak engem az aszkéta éltü költők,
S csüggvén szemeimen, mind anda szeretőm,
Mert minden bús dolog szépülve tündököl föl
E két nagy és finom, örökfényű tükörből!
Mert minden bús dolog szépülve tündököl föl
E két nagy és finom, örökfényű tükörből!
