Vajda János: A vén csavargó
Vénűlten, fáradt betegen,
Részegnek tart az elmenő majd;
Annál jobb, - nem szán sekisem.
Elfordul egyik, mig a másik
Egy-két garast vet, menjetek,
Siessetek mulatni; - egy elaggott
Csavargó meghalhat nélkületek!
Éhen nem hal meg senkisem.
Hittem, hogy nyomorom utóját
A kórházban megédesíthetem.
De annyi a szerencsétlen, hogy
Minden kórház tömött, zsufolt...
Eh, utca volt a dajkád, vén csavargó,
Ahol világra jöttél, halj meg ott!
Kértem munkát, keresetet,
Nekünk nincs annyi munkánk, lódulj,
Eredj koldulni, így feleltenek.
Ti dúsak, kik mondátok, dolgozz,
Elég csontot vetettetek;
Alván szalmátokon, a vén csavargó
Ezért nem átkozand meg titeket.
De nem, csak tartottam kezem,
Mi több, leszakitám az almát,
Mely út melletti fán terem.
Hússzor záratták immár reám
Ezért a börtön ajtaját,
Elrabolván a vén földönfutónak
Egy birtokát, a napnak sugarát.
Mit ér búzátok, borotok
Nekem, ipartok, dicsőségtek,
Egybegyűlt szónokaitok?
Míg ellenség hízott hadával
Megvett falaitok megett,
Ellen kezéből nyerte táplálékát
A vén földönfutó és könnyezett.
Miért el nem tiportatok?
Vagy mindenek javára tenni
Mért meg nem tanitottatok.
Egy kedvezőbb szél és a féreg
Szorgalmas hangyává leendett,
S szeretett vón testvér gyanánt, ki
Most úgy hal meg, mint ellenségetek! -