Vajda János: Bojtár Bandi

Full text search

Bojtár Bandi
 
Ég a nap az erdő fölött,
De hüvös van a csalitban;
Ül a szellő, a madárnak
Lélegzete is alig van.
 
Rózsabimbó feje hajladoz,
Meleg sugár édes álmot hoz;
Pihen a pillangó a fűben,
Csak az illat jár az erdőben.
 
Csak az illat
S a tüzes
Szerelem;
"Szivem, rózsám,
Mulass még
Énvelem!
 
Hideg a fű,
Selyemlágy,
Harmatos;
Minden hallgat,
De nem ránk
Hallgat most.
 
S mit törődjem
Az egész
Világgal?
- Telipiros
A szűröm
Virággal:
 
Szerelemmel
De telibb
A szívem,
Csak te, babám,
Te magad
Légy hívem.
 
Nem leszek én
Hűtelen
Te hozzád;
Ne iruljon
Piruljon
Szép orcád.
 
Csak az isten
Láthat itt
Bennünket,
És az isten
Tudja, hogy
Szeretlek!"
 
Szelid a fű, vadvirágos, de mégis
Leteríti Bojtár Bandi szürét is.
Fű, virág közt kígyó, tüske lehetne,
S Örzsikének, puha, gyönge - mindene.
Ha tüskétől egy csöpp vére hullana,
A nagy erdőt fölgyujtaná miatta!
Pedig a zöld erdő az ő tanyája,
Csak ott legel, csak ott javul a nyája;
S ha őneki se nyája, se erdője,
Földönfutó se lenne jó belőle.
 
Haj de nagyobb baj van immár,
A szilaj nyáj tilosban jár;
És a vadász rád lesett,
Szegény Bandi, jaj neked!
Ideje nincs szamócának,
És mit hallott?
Mintha epret szakítnának,
Olyan hangot!
 
Kőmeredt a fa levele,
Nem játszik a szellő vele,
És mi rengeti a galyt,
A sürűben mi sohajt?
Hegy, völgy mélyen alszik, hallgat,
Nincs nyögése vadgalambnak,
S halk de sűrűn mi dobog?
Talán szívek - boldogok?!...
 
És kiált a vadász hetykén:
"Ki a sikra hires legény!
Nem megmondtam idejibe:
Imádkozni se járj ide!
Mennyi kárt a nyájjal tettél,
A rongy lelked annyit sem ér!
Nagy a te hibád, igen nagy,
Adod ide a szűröd, vagy..."
 
Dagad, jár a Bandi melle,
De haragját türtőztette.
"Nagyságos erdőkerülő uram!
Könyörüljön most ez egyszer rajtam.
A szűrömet, a szűrömet
Azt nem adhatom, nem lehet!
Ami kár az erdőt érte,
Majd eleget teszek érte.
Eggyel-mással tudja, hogy
Szerit ejtem valahogy.
Ne kivánja cifra szűröm,
Nincs egyebem égen-földön,
Ez a járó tanyám, házam,
S ami több, menyasszonyágyam!
Mátol fogva ketten lakunk benne:
Azért kérem, ezt ne követelje."
 
De a zord vadász nem tágit:
"Ha szűröd nem, úgy e lyányt itt
Beviszem az uraságnak,
Ez elég lesz majd váltságnak,
Sőt aztán a zálogot
Alkalmasint te kapod!"
 
És mindebből látható, hogy
A vadásznak ha nem is sok,
Egy kis esze mégis volt.
Hanem azért mégis megholt!
 
Mert nagy szerencsétlenségire
Bandinak meg helyén volt szive.
És sül a fegyver, villog a balta -
Elesik a vadász - halva.
 
*
 
Bojtár Bandi nagy búsan
Búcsút vett a nyájtól;
Búcsút vehet maholnap
Az egész világtól.
Összevissza, út nélkül
Jár-kel az erdőbe',
Törött út vagy töretlen,
Mindegy már előtte.
Földre süti szemeit,
Talán azt vizsgálja,
Melyik út nem vezetné
Szomorú halálra.
Szól a rigó nagy vígan,
De ő nem azt hallja,
Mintha szólna messziről
A lélekharangja.
Játszadozik a gyepen
Sudaras fák árnya,
Azt gondolja, fekete
Éhes holló szárnya.
Éjszaka van, rejtőzik
Vadon sűrüségbe,
Leásná talán magát
A föld közepébe.
Mindig egyet álmodik,
Gyűlöletes álmot:
Falu végén fehér fán
Fekete virágot.
Homlokán érez hideg
Halálveritéket!
Érezi, hogy vére fagy,
De aztán fölébred.
 
Még az álom szelid volt,
A valóság szörnyebb;
Homlokára kedvese
Ejt keserves könnyet.
És tünődik, hogy mit ád
Ennek majd az isten,
Aki annyit szenved és
Kinek vétke nincsen?
Szegény! egykor ő lakott
Szíve közepébe;
Most helyette ott van az
Akasztófa képe...
 
*
 
Elmult a nyár, gyilkos hideg lett,
Dérré fagyott harmat, lehellet.
A lombos, erdős hegyorom
Most olyan száraz, fekete,
Mint a korom.
Egy csipkebokor-ágon
Kis cinegemadár szól,
Oly síró szomorún,
Akár azt mondaná:
Circumdederum!
Vaj mi lehet, mit ugy sirat?
Tán azt a szegény magzatot,
Ki Örzsike ölében megfagyott?
 
*
 
Az igaz, hogy furcsa egy történet,
No de jó egy esteli mesének.
Nem uj, nem különös valami,
Fájdalom, nagyon mindennapi.
És az olvasó, az egyik ásít,
Szép szelíden elalszik a másik.
 
Ah, de az én lelkemre járnak
Oly szomorú ijesztő árnyak.
A csillagok helyett, terjengő
Borújában az égnek,
Úgy tetszik, mintha temetési
Fáklyákat égetnének,
S a sötétkék felhők gomollya,
Mind fáklyafüst és hamu volna...
 
Fölijedezve a falevelek
Egy fa körül meg-megrezzennek.
S bár lelkemet a sejtés készti,
De nem merek e fára nézni...
 
*
 
És immár nem érzik rajta,
Úri-e vagy parasztfajta?...
Érdekesen haloványon
Alszik együtt mind a három,
S mintha nem is nyomná vétek,
Nyugodtan az égre néznek.
 
És a tilos erdő lett
Szabad temetőjük,
Falevélből könnyű a
Sírhalom fölöttük.
 
Nehéz felhő megkönnyezte,
Fülemüle megsiratta,
Sötét erdő elgyászolta...

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi