Vajda János: Tavasz felé
Tavasz felé
I
Ne félj szivem, derülj, vigadj,
Szegény bús rabmadár.
Nem örök a hó, sem a fagy;
Fogságod majd lejár.
Szegény bús rabmadár.
Nem örök a hó, sem a fagy;
Fogságod majd lejár.
Most egyedül vagy, a világ
S az emberek között,
Mert hisz az embertársaság -
Az a te börtönöd.
S az emberek között,
Mert hisz az embertársaság -
Az a te börtönöd.
Melyben se búd, se örömöd;
Hol csak azt láthatod,
Hogy majmolják az ördögöt
Hiú alakosok.
Hol csak azt láthatod,
Hogy majmolják az ördögöt
Hiú alakosok.
S ugyanazok, mindannyian
Hogy törik magukat,
Hogy egymáshoz valahogyan
Ne hasonlítsanak.
Hogy törik magukat,
Hogy egymáshoz valahogyan
Ne hasonlítsanak.
Hol nyiltan jár s dicső a gaz,
S úgy nekibátorul,
Hogy a szemérmes jó, igaz
...Álarc alá szorul.
S úgy nekibátorul,
Hogy a szemérmes jó, igaz
...Álarc alá szorul.
De nem soká leszek rab itt;
Majd immár eljön az,
Ki engemet kiszabadít:
A jó, a szép tavasz.
Majd immár eljön az,
Ki engemet kiszabadít:
A jó, a szép tavasz.
Majd a legelső napsugár
Kinyitja ablakom;
Kirepülök mint a madár,
És járok szabadon.
Kinyitja ablakom;
Kirepülök mint a madár,
És járok szabadon.
És örülök, örvendezek,
Ujjongok és sirok.
Embert, világot feledek,
Mig isten mosolyog!
Ujjongok és sirok.
Embert, világot feledek,
Mig isten mosolyog!
Majd akkor én leszek a víg,
A boldog, irigyelt.
Majd, ha ki most lakmározik,
Lesz bús, mámorbeteg.
A boldog, irigyelt.
Majd, ha ki most lakmározik,
Lesz bús, mámorbeteg.
Szivem, tied lesz a világ.
Elég gyászod vala.
Hadd élje más az éjszakát,
Tied lesz hajnala.
Elég gyászod vala.
Hadd élje más az éjszakát,
Tied lesz hajnala.
Majd neked zöldül a vadon,
A virág illatoz;
És hozzá még az én napom
Mindent megaranyoz.
A virág illatoz;
És hozzá még az én napom
Mindent megaranyoz.
S szabaddá tesz minden rabot,
Ki most dermedve ül.
A lég remeg, az ég ragyog,
Hogy a föld úgy örül.
Ki most dermedve ül.
A lég remeg, az ég ragyog,
Hogy a föld úgy örül.
Előjön a cserebogár,
S tán széles kedvitül,
Vagy mert szemének a sugár
Még fáj, falnak repül.
S tán széles kedvitül,
Vagy mert szemének a sugár
Még fáj, falnak repül.
Lerázza jégbilincseit
A hegyi zuhatag,
S akár a zerge, úgy szökik,
Rohan, sír és kacag.
A hegyi zuhatag,
S akár a zerge, úgy szökik,
Rohan, sír és kacag.
Fölbokrétázza kebelét,
Partvirágot szakaszt;
Ujjongva csörtet, postaként
Hirdetni a tavaszt.
Partvirágot szakaszt;
Ujjongva csörtet, postaként
Hirdetni a tavaszt.
Míg a virágos völgy ölén
Elcsöndesedik ő,
Mint édesanyja kebelén
A síró csecsemő.
Elcsöndesedik ő,
Mint édesanyja kebelén
A síró csecsemő.
Fölváltja a pacsirta ott,
Erdőn a csalogány;
Fű és fa ébred, ég mosolyg
Természet dalnokán.
Erdőn a csalogány;
Fű és fa ébred, ég mosolyg
Természet dalnokán.
S egyszerre csak szép reggelen
Ábrándos kék szemek
Fű-ágyukból szemérmesen
Föl-föl tekintenek.
Ábrándos kék szemek
Fű-ágyukból szemérmesen
Föl-föl tekintenek.
S úgy elbámulnák az eget;
De félik a sugárt,
A kedves angyal-gyermekek,
Ők - a kis ibolyák!
De félik a sugárt,
A kedves angyal-gyermekek,
Ők - a kis ibolyák!
S maguk körül terjesztenek
Oly égi illatot,
Hogy azt hiszem, én is gyerek
És... szerelmes vagyok...
Oly égi illatot,
Hogy azt hiszem, én is gyerek
És... szerelmes vagyok...
Valóban elfeledkezem,
S mit érzek, nem tudom:
Jövő-e, mult-e, vagy jelen?
Öröm vagy fájdalom?
S mit érzek, nem tudom:
Jövő-e, mult-e, vagy jelen?
Öröm vagy fájdalom?
Talán fogok szeretni még?
Vagy e kéjérezés
Csak az elmultból egy sötét
Fájó emlékezés?...
Vagy e kéjérezés
Csak az elmultból egy sötét
Fájó emlékezés?...
Igen, e könny, mit hullatok,
Mindent kimagyaráz;
Bár csak gyötört, fáj a halott
Átkos szerelmi láz!
Mindent kimagyaráz;
Bár csak gyötört, fáj a halott
Átkos szerelmi láz!
Lehajlok és az ibolyát
Megáldva csókolom.
"Légy boldogabb, kedves virág,
Ha szeretsz egykoron!"
Megáldva csókolom.
"Légy boldogabb, kedves virág,
Ha szeretsz egykoron!"
...De im, mi messze elragad
Pillangó-képzelem?
Hát még ha, szép tavasz magad
Jelensz meg körülem?
Pillangó-képzelem?
Hát még ha, szép tavasz magad
Jelensz meg körülem?
Ha majd zöld bársonyt ölt a domb,
Bimbót tűz keblire,
S a szellőtől üzenve mond:
Jer, jer, feküdj ide!
Bimbót tűz keblire,
S a szellőtől üzenve mond:
Jer, jer, feküdj ide!
S a lágy szellő arcom körül
- E fürge kisfiú -
Minden könnyet majd letörül,
Közel se jön a bú.
- E fürge kisfiú -
Minden könnyet majd letörül,
Közel se jön a bú.
Közel se jön, elsompolyog,
Félvén, kinevetik:
Madaraim - kis cinkosok -
Rútul kifütyölik.
Félvén, kinevetik:
Madaraim - kis cinkosok -
Rútul kifütyölik.
S majd a csalitban, lomb alatt
Úgy megversenygenek;
Űzik szelid tréfáikat,
Keresvén kedvemet.
Úgy megversenygenek;
Űzik szelid tréfáikat,
Keresvén kedvemet.
Előveszi majd mindegyik
Amit hogy betanult.
Egyik sűrűbe rejtezik
S ott mondogatja: kukk!
Amit hogy betanult.
Egyik sűrűbe rejtezik
S ott mondogatja: kukk!
Közelre vár és rám kiált
A pajzánabb rigó,
(Azonba' izgódván tovább:)
"Huncut a főbiró."
A pajzánabb rigó,
(Azonba' izgódván tovább:)
"Huncut a főbiró."
A harkály a cser oldalán
Incselgve kopogat,
Ha szórakozván mondanám
A hamisnak: szabad.
Incselgve kopogat,
Ha szórakozván mondanám
A hamisnak: szabad.
(Talán ha tudná, mennyire
Fájdítja szivemet
Efféle emberesdire
Való emlékezet;
Fájdítja szivemet
Efféle emberesdire
Való emlékezet;
Hallgatva áldaná szegény
A lágyabb végzetet,
Hogy ember helyett csak szerény
Harkálynak született...)
A lágyabb végzetet,
Hogy ember helyett csak szerény
Harkálynak született...)
Boldog madár, boldog lakók,
Csak enyelegjetek:
Szentegyház a ti honotok,
Bár dúlják emberek.
Csak enyelegjetek:
Szentegyház a ti honotok,
Bár dúlják emberek.
S bár e született hentesek
Ölnek, pusztítanak,
Azért hegyetek-völgyetek
Örökké szent, szabad.
Ölnek, pusztítanak,
Azért hegyetek-völgyetek
Örökké szent, szabad.
Mert Isten nem hagy titeket,
Ti sem hagyjátok őt;
Nem úgy, miként az emberek:
Istent, hazát, szülőt.
Ti sem hagyjátok őt;
Nem úgy, miként az emberek:
Istent, hazát, szülőt.
S bár végetek mi mostoha,
Ti nem ismeritek
S ne is tudjátok meg soha
A szörnyűbb végzetet:
Ti nem ismeritek
S ne is tudjátok meg soha
A szörnyűbb végzetet:
Hogy van teremtmény, átkozott
Ég s földtül, egyedül;
Kit Isten, ember elhagyott
S hozzátok menekül -
Ég s földtül, egyedül;
Kit Isten, ember elhagyott
S hozzátok menekül -
Nem gyógyulni, enyhülni csak:
Mert orvost nem talál;
Kinek az élet kárhozat,
S nem vigasz a halál...
Mert orvost nem talál;
Kinek az élet kárhozat,
S nem vigasz a halál...
II
Én már kijártam, elvégeztem
Az egész életiskolát.
Komédia csak már előttem
Maga a zord valódiság.
Az egész életiskolát.
Komédia csak már előttem
Maga a zord valódiság.
A nagy természet csak diszítmény,
És zenekar - az elemek;
Az élők benne szerepelvén,
Ahogy szerzék az istenek.
És zenekar - az elemek;
Az élők benne szerepelvén,
Ahogy szerzék az istenek.
Nem ismert más világ lakói:
Ezek a tisztelt publikum.
Egy-egy halál a bemenetdij.
Örökre - nem sok; - bum, bum, bum!
Ezek a tisztelt publikum.
Egy-egy halál a bemenetdij.
Örökre - nem sok; - bum, bum, bum!
Itt egy vígjáték, ott bohózat;
Választja, aki mit szeret,
Abban csak illőn mosolyognak,
Ebben röhögni is lehet.
Választja, aki mit szeret,
Abban csak illőn mosolyognak,
Ebben röhögni is lehet.
Majd vadregényes rémtörténet,
Hajszálmeresztő szörnydarab.
A főzsivány bitóra köttet
Kontár, szegény tolvajhadat.
Hajszálmeresztő szörnydarab.
A főzsivány bitóra köttet
Kontár, szegény tolvajhadat.
Van opera és látványosság.
Villám megüt egy gyereket.
Hol benne a felsőbb igazság?
Koholj ki rá - vagy ne keresd.
Villám megüt egy gyereket.
Hol benne a felsőbb igazság?
Koholj ki rá - vagy ne keresd.
Ha vége van a fölvonásnak,
Az éji kárpit leesik.
A nézők bölcsen kritizálnak,
Oszt' az egészet feledik.
Az éji kárpit leesik.
A nézők bölcsen kritizálnak,
Oszt' az egészet feledik.
Másnap megint csak az a játék.
Hirdetnek új komédiát,
Pedig csak névben a különbség;
S ez így halad tovább, tovább.
Hirdetnek új komédiát,
Pedig csak névben a különbség;
S ez így halad tovább, tovább.
Boldog, ki mindig újnak látja,
S nem lát a szárnyfalon belül.
Kit csalogat a színi álca;
Ki a játszókkal sír, örül.
S nem lát a szárnyfalon belül.
Kit csalogat a színi álca;
Ki a játszókkal sír, örül.
De engem már többé nem ámít
Rémes homály, csalóka fény.
A titkos, örök lény sugásit
Jól hallom a szín fenekén.
Rémes homály, csalóka fény.
A titkos, örök lény sugásit
Jól hallom a szín fenekén.
Örömnek, fájdalomnak könnye,
Vér, mely ártatlan ömlik el -
Ki van csinálva mind előre:
Mert ennek mind így lenni kell!
Vér, mely ártatlan ömlik el -
Ki van csinálva mind előre:
Mert ennek mind így lenni kell!
Sejtem, hogy eszközök vagyunk csak
S e gyarló élet nem a cél.
De átka van csak e tudatnak;
Tovább, jobb hitre nem segél.
S e gyarló élet nem a cél.
De átka van csak e tudatnak;
Tovább, jobb hitre nem segél.
Mert semmi sem tökélyes itt lenn,
És így lemondásom sem az.
Érzés, tudás bevégezetlen;
Amit beszéltem, sem igaz...
És így lemondásom sem az.
Érzés, tudás bevégezetlen;
Amit beszéltem, sem igaz...
Hiába mondom: semmik vagytok
Hírfény, dicsőség, hatalom;
Hogy már szivem csak gazdag sírbolt,
S e féreglétet rég unom...
Hírfény, dicsőség, hatalom;
Hogy már szivem csak gazdag sírbolt,
S e féreglétet rég unom...
Hiú szenvelgés, balgatagság,
Hogy már szivemre mi se hat;
Hogy ami volna benne hívság,
Kiűzi gúnyos gondolat...
Hogy már szivemre mi se hat;
Hogy ami volna benne hívság,
Kiűzi gúnyos gondolat...
- Ah, mert ha járok a tavaszban,
És látom, hegy-völgy mint virul;
Szűz rózsabimbó szép hajnalban
Hogyan nyilik ki, hogy pirul:
És látom, hegy-völgy mint virul;
Szűz rózsabimbó szép hajnalban
Hogyan nyilik ki, hogy pirul:
Eltörpül szégyenkedve minden
Hiábavaló bölcselet.
Mint aeolhárfa, emlékemben
Zendül bübájos éneked -
Hiábavaló bölcselet.
Mint aeolhárfa, emlékemben
Zendül bübájos éneked -
Tündérvilág, bezárult éden:
Gyermekkor, első szerelem!
S egyszerre csak fáj, fáj a szívem,
És könnybe lábad a szemem...
Gyermekkor, első szerelem!
S egyszerre csak fáj, fáj a szívem,
És könnybe lábad a szemem...
