Vajda János: Ártor és Ida

Full text search

Ártor és Ida
 
I
 
Oh kedves az élet, szép a világ;
Itt hagyni nehéz nyarad, ifjuság...
De szép Ida nélkül nem élhetek...
Világom, éltem, isten veletek!
 
Pokol az éden is pár ne'kül;
Le a sírba, le, csak ne egyedül!
Kevély, dacos Ida ott lesz velem;
Egyszer halok, egyszer megölelem.
 
Kértem, könyörögtem; kinevetett.
A halállal szóltam; megegyezett.
Csak vigyem el, ugymond, majd összeád;
Öleljem örökké szűz derekát.
 
"Ölelni fogom szűz hóderekát,
Csókolni tüzes parázsajakát.
Rongy életemet így jól eladom.
A halált, a rondát, kikacagom."
 
II
 
A sírbolt zárva, a kulcs kihajítva.
"Ketten valahára, ketten Ída!"
 
"»De isten a harmadik, tudd meg, pór!«"
"S mi mindaketten csak hamu, por!"
 
"Itt esküszöm, őseim hamvaira,
Hogy meghalok inkább!(" - "Hahaha!
 
Hisz magam is épen úgy akarom.
Szerelmet ad ajkam, halált karom.
 
Ragyogó szép tested ugy égetett;
Ki nem állhatom már; legyen hideg!
 
És lelkedet, azt magamba szivom,
Hogy el még a halál se válasszon."
 
Sírmécs odafönn, aludj ki hamar;
Hóváll, ne remegj, az éj betakar.
 
III
 
Tizenkettőt ver az óra,
Vigyázzatok házatokra.
Atya, fiu és szent lélek!
Mondja minden jótét-lélek!
 
Dúl, ful a szél, szaggat fákat,
Mint valami dühödt állat.
Ablak, ajtó zörg; a sírbolt
Egyszerre csak nagyot sikolt.
 
Hirtelen megállapodék
A szél, mintha hallgatóznék.
Még egyet nyög, egyet sóhajt.
Mit jelenthet!? kéjt-e vagy jajt?
 
IV
 
Szivében a tőr, de az ajk meleg
Egy percig: ez Ártor, ez a tied!
 
Csak percig, ugyan minek is tovább?
Több kéjt az öröklét maga sem ád!
 
S gyult ajka halóéhoz közelít;
De holtat a holtak nem engedik!
 
Egyszerre, holott mi zörej se volt,
Valamennyi előtte áll, a holt.
 
A lányra eresztik pókkarjokat;
Nem húzza ki száz ló egy ujjokat.
 
Rángatja el Ártor, sehogy se megy.
Megkondul azonban fölötte: egy!
 
Eltűnnek a vázak, de már mit ér?
Még tüzel az agy, de már fagy a vér.
 
És üthet az óra akár hatot,
Mindegy nekiök: az utolsó volt.
 
V
 
Hova lett a kisasszony s a vadász?
Túrt hangyaboly, zúg, forr a grófi ház.
 
Egyházfi le-föl lót-fut; mi baja?
Orsó a szeme, gereben a haja.
 
Házát keresi, nem tudja melyik.
Hebeg sokat is: nem érteni, mit.
 
Kezében a kriptakulcs: oda hát!
Le a baktert, a szolgált katonát.
 
Lemegy az, föl is ér; beszélne már;
De néma örökre, szegény; mi kár!
 
A diák, pedig olyan jó feje volt,
Esze nélkül jött föl: tébolyodott!
 
Megy harmadik is, nagy igéretért;
De mi haszna, az meg már föl sem ért.
 
Ne senki be többet! Hívnak papot,
Beszenteli újra a templomot.
 
A kriptagarádot befalazák.
Azóta, kié volt, kiholt az ág.
 
Halasztva a pör, temetve titok,
Úgy várja be a vég itéletnapot.
 
S csak sejti, ki hallja, mit beszél,
Mely szökdös az ablakon át, a szél.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi