Vajda János: Halál
Halál
Beszélhet a hit és a bölcselet;
Rút a halál, szépítni nem lehet.
Undort, iszonyt kelt borzasztó alakja.
S ki tudja, vaj mi lappang még alatta?
Rút a halál, szépítni nem lehet.
Undort, iszonyt kelt borzasztó alakja.
S ki tudja, vaj mi lappang még alatta?
Álom talán, tudat- s álomtalan;
Embernek végre csöndes nyugta van?
Örökre minden elmult, elenyészett?
Szomoru bár, ez voln' a jobbik végzet.
Embernek végre csöndes nyugta van?
Örökre minden elmult, elenyészett?
Szomoru bár, ez voln' a jobbik végzet.
De hátha újabb gyötrelem, pokol;
Az ember még aztán is fuldokol;
Egymás után, lassankint, atómonkint
Szenvedve át tovább a haldokló kint?
Az ember még aztán is fuldokol;
Egymás után, lassankint, atómonkint
Szenvedve át tovább a haldokló kint?
Fekete-sárga rém, ádáz halál,
Rejtély, mit földi ész ki nem talál;
Istennek büntetése vagy kegyelme,
Jó vagy gonosz, meg kell nyugodni benne.
Rejtély, mit földi ész ki nem talál;
Istennek büntetése vagy kegyelme,
Jó vagy gonosz, meg kell nyugodni benne.
De lenne bár a legszörnyűbb eset:
Utálatosabb, rémületesebb,
Amit belőle emberek csinálnak:
Az ágy, amit kezük vet a halálnak.
Utálatosabb, rémületesebb,
Amit belőle emberek csinálnak:
Az ágy, amit kezük vet a halálnak.
Oh hogy az ember élve szolga, rab,
Még hullájában sem lehet szabad!
Hogy nemcsak a lét versenyén egymásnak -
Még a halál után is vermet ásnak.
Még hullájában sem lehet szabad!
Hogy nemcsak a lét versenyén egymásnak -
Még a halál után is vermet ásnak.
Mert nem elég ijesztő a halott;
Megörökítik e rémalakot.
Hallgassa, tehetetlen, mozdulatlan,
Mint rágja undok féreg, őrli halkan.
Megörökítik e rémalakot.
Hallgassa, tehetetlen, mozdulatlan,
Mint rágja undok féreg, őrli halkan.
A tömeg haza várja lelkedet.
Hogy mint kisértet kelj föl, eltemet.
Leszögeli, lezárja koporsóba
Magát az istent, aki megváltotta.
Hogy mint kisértet kelj föl, eltemet.
Leszögeli, lezárja koporsóba
Magát az istent, aki megváltotta.
Gyógyíthatatlan, rögzött bárgyuság!
Nem fog ki rajta a nagy tanuság,
Hogy aki mint hős halt meg a kereszten,
Nem bírt maradni e sötét rekeszben.
Nem fog ki rajta a nagy tanuság,
Hogy aki mint hős halt meg a kereszten,
Nem bírt maradni e sötét rekeszben.
Oh, boldogok, kik a máglyán elégtek,
Mint visszaröppenő láng, szálltok égnek,
A végtelen, szabad légoceánban,
Hol örök fény, örök világosság van!
Mint visszaröppenő láng, szálltok égnek,
A végtelen, szabad légoceánban,
Hol örök fény, örök világosság van!
Oh, mily dicső, mi fönséges lehet
Ragyogó ég, penészes rög helyett!
Megtérni egyenest, egyszerre abba,
Mely minden éltet, üdvöt oszt, a napba!
Ragyogó ég, penészes rög helyett!
Megtérni egyenest, egyszerre abba,
Mely minden éltet, üdvöt oszt, a napba!
...Ti emberek, ti többi emberek!
Vesszőfutás volt létem köztetek.
Mi enyhitett, fönntartott életemben,
Csak a saját lelkemből meritettem.
Vesszőfutás volt létem köztetek.
Mi enyhitett, fönntartott életemben,
Csak a saját lelkemből meritettem.
Ha majd megölnek a kapott sebek,
Maradjatok következetesek.
Egyetlen egyszer, a nagy pillanatban
Tehettek jót velem, bár akaratlan:
Maradjatok következetesek.
Egyetlen egyszer, a nagy pillanatban
Tehettek jót velem, bár akaratlan:
A keveretlen öröm, nyugalom
Szűz mosolyával dermedt ajkamon
Égessetek meg, mint egy átkozottat -
És legyetek mindannyian áldottak!...
Szűz mosolyával dermedt ajkamon
Égessetek meg, mint egy átkozottat -
És legyetek mindannyian áldottak!...
