Verseghy Ferenc: 1. Orfeus Dafnisnek.
Egykor tavasz vége felé Pallás aszszony Böltseit |
félre-tévén, mulatnának, 's Flora szines kertjeit
vagy az erdőt látogatnák, vagy Pán Isten mezeit.
E seregnek nagyobb része Epeussal el-indult, |
hol Akteon vadat üzvén szarvas képre el-fordult
midőn a feredő szüzek testét látván el-bámult.
Ez a kártyát választja, az a tekének játékát |
ki ki amint kedve hozza üldözi bölts unalmát,
még a kedvetlen Mopsus-is meg-inditja tréfáját.
Kissebb része ezen Népnek Minervának udvarát |
a városi Isteneknek látogatván hajlékát,
nevetséggel nyájassággal tölté komor homlokát.
Bizva vala e nyájatska Dafnis gondos kezére, |
ugyanezért Tritonisnak titkosa és kedvese,
könyvekkel telt tárházának kitsin, de hív őrzője.
Elötte jár: a kis sereg szereti kis Pásztorát, |
Orfeus is velek sétál, el-felejti hárfáját,
hazájának modja szerint beszél, 's üzi tréfáját
El-indulván először-is Neptunusnak partyait |
de Eolus nagy haraggal hányván vizek habjait,
utáltatta minnyájokkal Amfitrite udvarit.
Azomban szép Melicerte fogja Dafnis karjait |
erre vitte már ma, ugy mond: Mars rettentő fajzatit
kik dsidákkal ijesztgették minap Burkus táborit.
Által menvén el-beszéllé ezen népnek erköltsét, |
még a vizen tul meg-látta a ferdőnek tetejét,
akkor ujra kis Dafnishez igy kezdette beszédjét.
Dafni! mivel kedvedet megszegte mérges habokkal! |
ebbe járnak a Napoeák, szép Elek a Musákkal,
vigadhatztz itt midőn akarsz a mennyei karokkal.
El tün. Ezek a ferdőnek megnyitják két kapuját, |
a vizekbe ugrándoznak, mosdanak, meg kotsiját,
Febus tengerbe merítvén el-nem kezdé nagy álmát
Más nap Ceres majorjába viszi Dafnis társait |
mutogatja Vendégének, szép illatu szálait,
zöldellő kis gazdagságát veteményes ágyait.
Itt nem messze a Brontesek sisakokat koholnak, |
Dafnis pedig társaival azomba jól vigadnak,
küzködnek az Orfeussal, nevetkeznek játszanak.
Jön azomba maga Ceres, tele rakta karjait, |
együtt vigad, jó példát ád, tölti Bakkus borait
tömi színes bokrétákkal kinek kinek ujjait.
Nem volt elég a mulatás, ki ki Flora udvarát |
ennek rendét 's külömbféle szineit és illatját,
meg-vizsgálják 's meg-ditsérik a szép Kloris munkáját
alig lépnek-bé a kertbe, egy rósátska meg-mozdul, |
álmos szemmel Dafnisra néz, de végtére el pirul,
vámra méltó ortzájával a Föld szinre le-borul,
Dafnis mintha nem-is látná, tovább viszi seregét, |
de azomba a rosának nem felejti szemérmét,
gondolkozik, visza menvén, hogy ditsérje erkeltsét.
Szép kert, ugymond társaihoz, szép kert éljen Istene, |
de jajj sokkal drágább ama Hiacintok serege,
még itt is van egy ágatska, szép Narcissus a neve.
Oh melly nagy kár, hogy ezen kert egybe megfogyatkozik |
Igy teteté Dafnis magát: a rósa emelkedik
sőt mit mondok a napfénynél ime ott játszadozik.
Mennyünk hozzá, még meszszirül mosolyog szép artzája |
ditsérjük meg a mint illik: ezt ki-mondván halada
a rosátska fel élledvén hozzája meg-hajula.
Nyittya Dafnis ditséretre el-készitett ajjakit, |
sohajt, halgat, és elpirul: Flora aszszony tsudáit
ki ditsérné, ugy mond végre, méltóképen karjait.
Tovább mennek, 's bokrétákkal ékesitték fejeket, |
Mindezekkel meg-tisztelik más nap ama Szüzeket
kik Vestának éllesztgetnek ujjabb 's ujjabb tüzeket,
Igy el töltvén Pallas népe örömének napjait |
hol a borzas Satyrusok tartyák Bachus tántzait,
's a Pásztorok legeltetik Titirusnak nyájait.
Itt van ama lovaglásra tanitgató oskola, |
fábul áll e' mesterséggel egybe kapcsolt karika,
mellynek sebes szeleknél is sebesebb a forgása.
Itt tanulja a' lovaglást, a ki Marshoz esküszik. |
tzélba veti nyargalás-közt lapdáját, ditsértetik
ha a lovonn megmaradhat, és lapdája bé-esik.
Ezt meg-nézvén el sétállyák Silvanus lugossait, |
kik el-hagyván Diannának nyilakkal tölt halmait,
még azon nap meg-is szállják Pallas háza falait.
Öszve ülvén az egész nép emlétti vig napjait, |
örömre kél ujra szivek, Pomonának kapuit,
ki-ki mondja: látogassuk Pomonának kapuit.
Egygyes szivvel el-indulnak bé-jelentik magokat, |
ki hozattya pintzéjéből a meghütött borokat,
Nimfáinak süteményét, a nyársra vont ludakat.
Itt van férje Pomonának, vigad vendégeivel, |
miről előbb az árnyékba nevetkezett nényével,
most uj kedvel nevet, tréfál, vadász tekintetével.
Örül Mopsus, az Orfeus kezdi görög verseit, |
el-rejtődnek Hebe elől, nem türhetik szemeit,
Orfeus is elfelejti Plutó setét völgyeit.
Láttya Venus ezt azomba, láttya Pallas seregét, |
kevél szivét arra inti, mikép Pallas szépségét
Páris előtt kissebbitse, 's szomoritja tselédjét.
Alectohoz megy azonnal. Pomonának udvarát |
fajzatim közt vigadozni; te el-kezdett játékát
rontsd-meg, pusztitsd módod szerént mulatozó arnyékát.
Jön Alectó, 's rut békákkal hinti kertnek utjait, |
egy kigyóval alattomba Mopsusnak-is karjait
meg-keritti, 's fel-élleszti haraggal tölt szavait.
A félelem és a harag, fel-bontyák az örömet, |
el-felejtvén azt mondottam: soha Pallas örömet
még Páris él, nem találhat Venus előtt érdemet.