Verseghy Ferenc: 10. Rozilis és Dafnis.
10. Rozilis és Dafnis.
A' zöld árnyéknak hivessében,
mibőn Zefir támadt az Égben,
mibőn Zefir támadt az Égben,
| egy forráshoz ült Rozilis |
| és melléje Dafnis. |
Az erdőt tölték énekléssel,
hagyíták egymást füvetskékkel,
hagyíták egymást füvetskékkel,
| ingyerkedtek, hempelgettek |
| 's több tréfákat üztek. |
Meg-hevülvén Dafnisnak szive
az ápolgatásra gerjede,
az ápolgatásra gerjede,
| az, a' mint a' tsókot futá, |
| szülőjét kiáltá. |
Jönn annya, 's tudakozza baját,
Rozilis el-rendelvén haját,
Rozilis el-rendelvén haját,
| o! már, ugymond, nem segíthetsz, |
| meg van; viszsza térhetsz. |
(A 80-as évek végéről.)
