Verseghy Ferenc: 100. Az Irígységhez.
100. Az Irígységhez.
Szünny már meg egyszer buzgani ellenem
trágár Irígység! Ám nem esengek én
trágár Irígység! Ám nem esengek én
| olly jók után, mellyek negédes |
| vággyaidat feszegetni szokták. |
Nem kérdegélek tisztviseléseket
a' nagy világtúl, nem birodalmakat,
a' nagy világtúl, nem birodalmakat,
| nem dúzs rakást a' vertt aranybúl, |
| sem hamisan ragyogó dücsőköt. |
Öntessen őszkor száz halom életet
csűrébe a' Dúzs, kit nemes ősei
csűrébe a' Dúzs, kit nemes ősei
| pompásan épűltt váraikban |
| messzeható uraságra szültek. |
Szürcsöllye kristály serlegibűl borát,
mellyet Tokajnak szőllei hoztanak,
mellyet Tokajnak szőllei hoztanak,
| kit pór szugolybúl úri polczra |
| felvezetett az agyas szerencse. |
Én szűk szobámban kegytelen éhemet
eggykét falattal, szomjamot édesen
eggykét falattal, szomjamot édesen
| megcsillapítom hüs vizekkel, |
| csak nekem adgyon az Ég ezekhez, |
érzékeny asszonyt, friss levegő eget,
gondatlan elmét, régi barátokot,
gondatlan elmét, régi barátokot,
| meglett koromban férfi szívet |
| 's víg kobozomnak örök virágzást. |
(1806.)
