Verseghy Ferenc: 168. A' haldokló Legény.
168. A' haldokló Legény.
1.
Óh! melly szörnyek kínnyaim,
móta eggyért lángjaim
Eggyért a' ki nem szeret
's pittyedtt szájjal megnevet,
Illy kegyetlen tigrisért
érzéketlen lélekért
Óh! melly szörnyek kínnyaim,
móta eggyért lángjaim
| vésdegélik mellyemet, |
| gyötrik szívemet. |
's pittyedtt szájjal megnevet,
| nőni látván senyvemet, |
| fogyni éltemet! |
érzéketlen lélekért
| én többé nem sorvadok. |
| Inkább meghalok. |
2.
Ammint tellyes voltomot,
minden boldogságomot
kétes mosolygásokkal,
gúnyos térgyhajtásokkal
Illy tüzetlen állatnak,
háladatlan fajzatnak
Ammint tellyes voltomot,
minden boldogságomot
| jégszívének szenteltem, |
| mellyet tiszteltem; |
gúnyos térgyhajtásokkal
| vette szívességemet, |
| fontos frigyemet. |
háladatlan fajzatnak
| én többé nem hódolok! |
| Inkább meghalok. |
3.
Ő azóta már kerűl,
már meg hozzám úgy repűl,
Bánatimban felderít,
jó kedvemben háborít.
Illy kétséges járomban,
szemfényvesztő álomban
Ő azóta már kerűl,
már meg hozzám úgy repűl,
| mintha hinné kínomot, |
| szánná sorsomot. |
jó kedvemben háborít.
| Egyszer kérlel, hiteget, |
| másszor sérteget. |
szemfényvesztő álomban
| én többé nem tikkadok! |
| Inkább meghalok. |
4.
A' minap egy dús legény
nyalka, mint a' vad belény,
Ő szemébe salygatván,
's újjait megnyomgatván,
Illy futékony elmének,
állhatatlan lepkének
A' minap egy dús legény
nyalka, mint a' vad belény,
| kéregette lánczait, |
| vítta sánczait. |
's újjait megnyomgatván,
| még a' hold lesüllyedett, |
| karjánn csüggedett. |
állhatatlan lepkének
| én többé nem áldozok! |
| Inkább meghalok. |
5.
Felkeresvén házában,
haragomnak lángjában
Tartsd meg, mondám, szívedet,
'a add hitetlen kezedet
Én ezentűl kedvedért,
tétovázó kényedért
Felkeresvén házában,
haragomnak lángjában
| mind szemére forraltam, |
| a' mit fájlaltam. |
'a add hitetlen kezedet
| másnak, a' ki nem szeret, |
| 'a titkon megnevet: |
tétovázó kényedért
| szarvakot nem hordozok! |
| Inkább meghalok. |
6.
Ő egy töltött pisztollal,
's födve egy zög fátyollal,
Lődd le, úgymond, szívedet,
's tedd híresnek hölgyedet!
Gúnynak vévén ingerét,
elragadtam fegyverét.
Ő egy töltött pisztollal,
's födve egy zög fátyollal,
| más szobábúl visszatért, |
| 's talpig megdicsért. |
's tedd híresnek hölgyedet!
| Én érted, még lyány vagyok, |
| mély gyászt hordozok. |
elragadtam fegyverét.
| Bábod, mondám, nem vagyok! |
| Még ma meghalok. |
7.
A' gallyasba repűlvén,
's a' halálra készűlvén,
Mákszem volt a' puskapor,
a' golyóbis kék czukor,
Hogy te véle frígyet vess,
's engem, mondám, megnevess,
A' gallyasba repűlvén,
's a' halálra készűlvén,
| a' töltést kivájkáltam, |
| 's jól megvisgáltam. |
a' golyóbis kék czukor,
| mellynek bóttyán nap derűlt, |
| 's két kéz eggyesűlt. |
's engem, mondám, megnevess,
| arra én nem várkozok! |
| Még ma meghalok. |
8.
A' fojtást kisimítván,
's írását megsajdítván,
Ő kilépvén lessébűl,
's kegy ragyogván képébűl,
Térgyeimre süllyedvén,
's karja közt elcsüggedvén,
A' fojtást kisimítván,
's írását megsajdítván,
| áh! melly kéjre olvadtam, |
| ammint olvastam! |
's kegy ragyogván képébűl,
| rám nyújtotta karjait, |
| lőtte bájait. |
's karja közt elcsüggedvén,
| érted, mondám, még vagyok |
| élek és halok. |
(1807.)
