Verseghy Ferenc: 57. Fillisnek Panaszi.
57. Fillisnek Panaszi.
Óh! e' forrásnak partya mellett
Gyöngyhabja, melly szelíden tsörgött!
| andalgott sokszor Pásztorom! |
| ha rá mosolygott Dámonom. |
Itt voltak eggyütt zöld tanyáink;
e' réten jártak nyájatskáink,
| amott tartottunk aklokat; |
| e' dombon nyírtuk gyapjokat. |
Ő volt egyetlen bodogságom:
Ő értte, Ég a' bizonyságom!
| ő bírta jámbor szívemet. |
| od' adtam volna éltemet. |
Még hajnaltájban, tsendes dallal,
's megszedtem néki gondos újjal
| megjártam berkünk' réttyeit; |
| Flórának legszebb kintseit. |
Orozva ültem oldalához,
's ha tsókkal értem homlokához,
| ha fél mosolygva szunnyadott: |
| véletlen' ő is meglopott. |
Hogy egyszer tettetett haraggal
áh! melly keserves háborgással
| elvontam tőlle képemet; |
| kérlelte tsalfa szívemet! |
Szerelme bádgyadó szemében
'S melly boldog voltam, míg ölében
| melly bájos tűzzel tsillogott! |
| szép énekével múlatott. |
De óh! e' tsalfa boldogságok
mint nyáronn a' megértt virágok,
| egyszerre múlni kezdenek, |
| mellyekre hővek estenek. |
Dórisnak látszik hízelkedni,
Hitetlen! jőjj tsak engesztelni!
| 's pirúlva futtya színemet! |
| Meg nem botsátom vétkedet. |
De vallon szívem' rejtekéből
Eggy hő könyetske jő szememből;
| mit érzek felfel habzani? --- |
| 's mellyemre látom görgeni. |
Jőjj vissza, Dámon! engesztelni;
Eggy illy könyetske azt igéri,
| ne fusd pirúlva színemet. |
| hogy megbotsátom vétkedet. |
(1793.)
