Verseghy Ferenc: 85. Szentjóbi Szabó László' halálára.
85. Szentjóbi Szabó László' halálára.
Legszebb korában hát csak elaszhatott
híres Biharnak drága tenyészete,
híres Biharnak drága tenyészete,
| elköltözött az Alkotónak |
| szent kebelébe Szabó barátunk! |
Tsendes könyek köztt képzelem untalan'
mikint ohajtá: hogy remegő kezét
mikint ohajtá: hogy remegő kezét
| búcsúzva még egyszer tehesse |
| holta előtt szeretett kezünkbe. |
De börtönyinknek durva rekesszei,
mellyek szegénytől elkülönöztenek,
mellyek szegénytől elkülönöztenek,
| nem engedék meg, hogy halandó |
| karjainak jeleit vehessük. |
Tornyos Lienznek kőfalas udvara,
hol véle eggyütt a' komor éjszakát
hol véle eggyütt a' komor éjszakát
| reménnyel áltató beszédnek |
| váltogatási között kiültem! |
Benned szögeztem visszölelési köztt
lassú halállal tellyes ajakira
lassú halállal tellyes ajakira
| vég csókomat. Tebenned élt még |
| énnekem, alkonyodó barátom! |
Nem látta többé városodonn kivül
érette váltig csüggedező szemem,
érette váltig csüggedező szemem,
| csak bús nyögése tűnt be hozzám |
| rejteke' réseiből koronkint. |
Ti, kik rekeszben tűrtök az Inn felett,
indullyatok meg társotok' alkonyán,
indullyatok meg társotok' alkonyán,
| sirassuk eggyütt, kik köz okból |
| mennyei szíve miatt szerettünk. |
'S ha majd az enyhültt sors' könyörűlete
megnyittya egyszer dupla vasajtajit
megnyittya egyszer dupla vasajtajit
| szűk tömlöczinknek, hogy hazánkba |
| hempelyedő vizeken lefollyunk, |
menjünk el eggyütt szent maradékihoz,
's öntsük ki sírjánn tiszta dicséretit,
's öntsük ki sírjánn tiszta dicséretit,
| könyzáporinkkal megjegyezvén |
| hantföldelét elaludtt öcsénknek. |
Ő majd lebegvén arczulatink között,
nedves szemünköt nyögve törülgeti,
nedves szemünköt nyögve törülgeti,
| 's érette sínlő szíveinket |
| mennyei csendgyeivel megáldgya. |
De ti, Tirolnak jámbor öregjei!
e' néki szenteltt földre ne lépjetek,
e' néki szenteltt földre ne lépjetek,
| hanem, ha néma tisztelettel |
| mint örökös siralom' helyére! |
Az nyugszik ebben, kit tudománnyai
jónak, nemesnek szíve, szerelmei
jónak, nemesnek szíve, szerelmei
| szelídnek, ah boldogtalannak, |
| tett egyedűl az agyas Szerencse! |
(1795.)
