Virág Benedek: LXX GYOMOR ÉS TAGOK
LXX
GYOMOR ÉS TAGOK
GYOMOR ÉS TAGOK
Nagy meghasonlás támadt a gyomor s tagok
Között; Ezek amazt vádolták, hogy csak hever;
Ellenben ők izzadnak, fáradnak, törik
Magokat: amit sok bajjal öszvegyüjtenek,
Feleszi s emészti egyedül a dologtalan.
Én, mond a szem, jó reggel felnézek s kelek:
Napot napestig, mint valamelly őr, nyugtalan
Vigyázok, ami kárt tehetne, messziről
Látom, s előre megmondom, távoztatom.
Én is, mond a nyelves száj, intek szüntelen,
Ez jó, amaz nem, ezt kövesd, amazt kerüld.
A kéz, kapálok, mond, kendert vetek, szövök,
Varrok ruhákat, építek házat, s ha kell,
Fegyvert fogok, s a közjót védem emberűl,
Sok effélét nagy hosszasan számlált elő.
Hát ide s oda mennyit járok, mennyit fáradok
Én, kezdi a láb, rajtam áll egész teher
(Ne legyen szóm senki bántására); mégis, ím!
Legalább valónak tartatom, megvetettem.
Végezzünk nagy tekintetű dolgos tagok!
A henye gyomornak ne legyünk mindig rabjai.
S imezt végezték:
És nem dolgozik, étel, ital ne adassék neki."
A gyomor ugyan, jól tudván a következést,
Ellent szóla, de hiába. Tőle több napig
A tagok elvontak minden eledelt és italt.
Azonban a szem lankad és lankad s alig
Pislog: nagyot kezd a fül is hallani: magát
A kéz nem bírja: a száj, mint hal, tátogat:
A láb akarna menni, s nem mozdulhat el.
Illy állapotban akarák tenni tisztiket,
De már késő volt; a gyomor, melly őket is
Öntözgeté, mint valamelly ér, kiszáradott,
S kinok közt vele fogytak ki a botor tagok.
Között; Ezek amazt vádolták, hogy csak hever;
Ellenben ők izzadnak, fáradnak, törik
Magokat: amit sok bajjal öszvegyüjtenek,
Feleszi s emészti egyedül a dologtalan.
Én, mond a szem, jó reggel felnézek s kelek:
Napot napestig, mint valamelly őr, nyugtalan
Vigyázok, ami kárt tehetne, messziről
Látom, s előre megmondom, távoztatom.
Én is, mond a nyelves száj, intek szüntelen,
Ez jó, amaz nem, ezt kövesd, amazt kerüld.
A kéz, kapálok, mond, kendert vetek, szövök,
Varrok ruhákat, építek házat, s ha kell,
Fegyvert fogok, s a közjót védem emberűl,
Sok effélét nagy hosszasan számlált elő.
Hát ide s oda mennyit járok, mennyit fáradok
Én, kezdi a láb, rajtam áll egész teher
(Ne legyen szóm senki bántására); mégis, ím!
Legalább valónak tartatom, megvetettem.
Végezzünk nagy tekintetű dolgos tagok!
A henye gyomornak ne legyünk mindig rabjai.
S imezt végezték:
| "Minthogy heverő a gyomor," |
A gyomor ugyan, jól tudván a következést,
Ellent szóla, de hiába. Tőle több napig
A tagok elvontak minden eledelt és italt.
Azonban a szem lankad és lankad s alig
Pislog: nagyot kezd a fül is hallani: magát
A kéz nem bírja: a száj, mint hal, tátogat:
A láb akarna menni, s nem mozdulhat el.
Illy állapotban akarák tenni tisztiket,
De már késő volt; a gyomor, melly őket is
Öntözgeté, mint valamelly ér, kiszáradott,
S kinok közt vele fogytak ki a botor tagok.
