Virág Benedek: XCII FOGOLYMADÁR ÉS VISLA
XCII
FOGOLYMADÁR ÉS VISLA
FOGOLYMADÁR ÉS VISLA
Fogolymadárral a csalitban öszvejött
Egy visla, ki barátságosan kezdé amazt
Dicsérni, mondván: Szép, bizony szép vagy, fogoly,
Ha szemeidet behunynád, mint illenék
Az neked! oh sokkal szebb volnál és ékesebb!
E szónak hitt; behunyta szemeit, és legott
A visla őtet elkapá. Sirt, jajgatott,
S csak azért könyörgött neki, hogy míg az ő nevét
Nem mondaná ki, meg ne ölné. A kutya
Alig nyitá fel száját, hogy kimondaná,
Belőle kiröpült a fogoly.
Mért kelle szólnom: a visla azon bánkodott;
Ellenben a fogoly mondá: Jaj énnekem!
Mért kelle alunnom, mikor álom nem jött reám.
Mikor vigyázni kellene, alusznak sokan.
Sokan, mikor nem szükség, akkor szólanak.
Egy visla, ki barátságosan kezdé amazt
Dicsérni, mondván: Szép, bizony szép vagy, fogoly,
Ha szemeidet behunynád, mint illenék
Az neked! oh sokkal szebb volnál és ékesebb!
E szónak hitt; behunyta szemeit, és legott
A visla őtet elkapá. Sirt, jajgatott,
S csak azért könyörgött neki, hogy míg az ő nevét
Nem mondaná ki, meg ne ölné. A kutya
Alig nyitá fel száját, hogy kimondaná,
Belőle kiröpült a fogoly.
| Jaj énnekem. |
Ellenben a fogoly mondá: Jaj énnekem!
Mért kelle alunnom, mikor álom nem jött reám.
Mikor vigyázni kellene, alusznak sokan.
Sokan, mikor nem szükség, akkor szólanak.
