Vörösmarty Mihály: A KÖZELGETŐ VESZEDELMEKNEK ISZONYÚ CSAPÁSIT KÉPZELŐ SZIVNEK PANASSZAI
A KÖZELGETŐ VESZEDELMEKNEK ISZONYÚ CSAPÁSIT KÉPZELŐ SZIVNEK PANASSZAI
Hogyha az erdőkön lett volna világra jövésem,
S a zuggó fák közt rettegtem volna vadaknak
Ily vad borzasztó esetek közepette meghuzván
Mostoha sorsomnak szomorú kebelébe kijutván,
Most, mikor Istenség szollást is engede, némán
Oh, jó s rossz esetek igazán kiadója Teremtőnk
Sirjához közelit bajoló pályája Atyámnak
Tagjai csüggednek, s már teste is romlik hanyatlik,
Oh Kedves Nemzőm! Szűlőm! és Kedves Öcséim!
Tám valamely idegen még szán fetrengni veszélbe
Tám idegen nemzet gyilkos uradalmai által
Távozz, oh, komor éj rút fellege, menj el előlem
| S ott egyedül lettem volna reszketve magam, |
| Ordító szavokat, s küszködözéseiket, |
| Én magamat, nyelvem forgana szótalanúl. |
| Tám lekötött nyelvem megszabadulna nekem. |
| Hallgatnék, nyomorúlt s bal esetekre kiszánt, |
| Távoztasd, ha lehet, e panaszimnak okát. |
| Egymást váltogató emberi évek után. |
| Oh mire jut, mire jut ennyi veszélek után! |
| Nénéim! Hugaim! Oh mire jut fejetek! |
| Színből s még mélyebb károsodásra hozand? |
| Kínoz? Mely szomorú, és bal esetekre juték! |
| És ti csalárd Sorsnak képzeti tűnjetek el. |
Pest, 1817
