Vörösmarty Mihály: SZONETT EGY BARÁTOMHOZ
SZONETT EGY BARÁTOMHOZ
Míg az ifjúság zsengedő korán
Az állhatlan év elhalad során.
| A nyájas épség, s kellemek virítnak |
| S bennünket gyakran víg örömre hívnak, |
Oh hát! Evezzünk a világ porán
Minden elhágy majd életünk alkonyán.
| Bátran, Barátom! míg el nem borítnak |
| Gyászai a fényt elűző sírnak. |
A kellem tőlünk akkor elmarad,
| Ráncok barázdát vájnak bús arcunkon, |
| Az épség helyet nem lel tört tagunkon, |
Nem vidít a kincs, minden elmarad!
| Egyedűl, amit szorgalmunk szerezhet |
| Lelkünknek, bús vedrünk záraig követ. |
Pest, 1818
