Vörösmarty Mihály: A GYÖTRŐDŐ
A GYÖTRŐDŐ
Ah nem, többé nem vidámít
Nem fogad be, nem nyilik meg
Biztos hangon édes ajka
Nem derűl rám nyájas arca,
El van, oh örökre el van
Minden úton, minden órán
Sírva lát a zúzmarás tél
Sírva lel, mély bánatomban
De mit sírok? tán siralmam
Vagy könyűm, mely búsan elfoly,
Lassan önti szirtek alján
Elfolytában bús panaszt zúg
A kemény szirt meg nem indúl
Veszni kell a kis pataknak,
Igy kell veszni, nékem is, haj!
Könnyemet nem tartóztatja
De csak sírj, elkárhozott szem,
Míg az élet tart eremben,
Vége jő majd ennek is még,
Gyásszal húny el rajtam a nap,
Búsan áll meg éjjelenként
Hol setét sírjában alszik
Akkor, hah! tán akkor ő más
Szendereg, s felejti hívét
Csak felejtse: én nem érzem;
Csendben elragyog fölöttem,
| Engem csábító szeme. |
| Bús szivemnek lágy öle. |
| Új reményt nem zeng belém. |
| Lépte sem dobog felém. |
| Dúlva kínos életem: |
| Vesztem képét kergetem. |
| Jég s kemény hóhalmain; |
| A tavasz zöld hantjain. |
| A kevélyt megkérleli? |
| E csapást enyhítheti? |
| A kis csermely habjait, |
| Örvény várván árjait. |
| Föl nem tartja habjait; |
| Örvény nyelvén árjait. |
| Lelkem régi kínjában. |
| A kevély, elbíztában. - |
| Sírj, s ne is várd enyhedet, |
| Meg ne szűntesd könnyemet. |
| Rám legyint a sír szele, |
| Mely oly biztatón kele. |
| A szerelmek csillaga, |
| A kesergő földfia. |
| Boldogabbnak karjain |
| A halál határain. |
| A szerelmek csillaga |
| S rám száll béke angyala. |
Börzsöny, 1822
