Vörösmarty Mihály: A HAJNALHOZ
A HAJNALHOZ
Szépen hasadsz a támadat ormain
O puszta tájnak hajnala! hűs szelek
O puszta tájnak hajnala! hűs szelek
| Lengnek ki nyílt rózsás öledből, |
| S víg öröm ül piros arcaidban; |
De nem vidítják lelkemet ékeid.
Vigasztalatlan térek elődbe: im
Vigasztalatlan térek elődbe: im
| Keserv borong sötét szememben, |
| S éltem erét epedés zavarja. |
Ah tán vidámabb léssz nekem egykoron,
Ha majd utolsó kínom után derűlsz,
Ha majd utolsó kínom után derűlsz,
| Tul a porok bajos világán, |
| A temető komor álmain túl. |
Bús fellegével nem fedi ott homály
Arany hajadnak szálait, és ha köny
Arany hajadnak szálait, és ha köny
| Omol szemedből, égi harmat |
| Lészen az, égi öröm könyűje: |
Ha ottan egykor lelkem elébe lengsz,
Többé le nem húny mennyei csillagod:
Többé le nem húny mennyei csillagod:
| Örök leendesz, mint az isten, |
| Aki körűl mosolyog világod. |
Jobb angyalomnak szárnyai födnek ott,
S szent hangzatokkal ömledez ajka rám;
S szent hangzatokkal ömledez ajka rám;
| A földi élet vad zajával |
| Messze marad nyugovó fülemtől. |
Kivánatim nem gyötrenek el, szorult
Sohajtozások nem törik e kebelt,
Sohajtozások nem törik e kebelt,
| Elszáradoznak búm siralmai, |
| S a komor emlekezet lenyugszik. |
De hol tünődöm? föld porain, szegény
Ah hát halálig tart-e ez érzelem?
Ah hát halálig tart-e ez érzelem?
| Holtig kerűlsz-e, oh leányka |
| A szivekig ragyogó szemekkel? |
Börzsöny, 1822
