Vörösmarty Mihály: A HAMIS ALVÓ
A HAMIS ALVÓ
A hűs ligetnek fái közt
Szunyadni láttam szépemet,
Oh keble mint emelkedett!
Hogy láttam édes álmait
Gyengén pirúltak ők el,
Mint a kifejlő rózsaszál
Hévvel mosolygó ajkai
Szelíd vidámság terjedett
Elandalodván ekkoron
És szívdobogva, félve is
Aztán hevemben így sugék
"Ha majd fölébredsz, kebleden
Hajh! s nem tudod, hogy az, ki az
Éretted égő lángjait
Völgyekre téved, hegyre mász,
Hogy hasztalan bús karjait
Oh! és sem ég, sem föld nem ád
Ezt mondva törlöm könnyemet,
S im a csalárd szép szúnyadó,
Megnyitja villám két szemét
Ölembe zárom mennyemet,
| Egy dombnak oldalán |
| A szöszke kis leányt. |
| Mint gyúla szívem is, |
| Lebegni arcain! |
| Mint a nyár hajnala, |
| Nap alkonyodtakor. |
| Csókokra nyíltanak; |
| Derűlő homlokán. |
| Vevém virágomat, |
| Ölébe tettem azt. |
| Hozzája csendesen: |
| Látod virágomat, |
| Tenéked itt hagyá, |
| Hordozva bujdosik, |
| S keserve nem szünik; |
| Feléd terjesztgeti: |
| Vigasztalást neki." |
| Elkezdem útamat, |
| Ki mindent hallgatott, |
| S öröm derűl reám: |
| A szöszke kis leányt! |
Börzsöny, 1822
