Vörösmarty Mihály: (ALUDJATOK SZÉP ÁLMAIM...)
(ALUDJATOK SZÉP ÁLMAIM...)
Aludjatok szép álmaim: itt az éj,
Őrömrivasztó bánatom éjjele;
Őrömrivasztó bánatom éjjele;
| Itt a reménynek véghatára, |
| S a szivet elsanyaró valóság. |
Kihez sohajtsam kínaim ezredét?
Ki nyújt bajomban szánakodó kezet?
Ki nyújt bajomban szánakodó kezet?
| Ég, föld, miért nem leltem eddig |
| Kebleteken, ha vagyon, nyugalmat: |
Belől hevülten, félfagyosan kivűl,
Ott járva, hol most a sivatag berek
Ott járva, hol most a sivatag berek
| A téli fergeteg hazáját |
| Dérkoszorús tetejével éri, |
Ekkép panaszlám életi terhemet:
Velem sohajtott a hideg esti szél;
Velem sohajtott a hideg esti szél;
| Borongva hajtott rám az ég is, |
| S gyászaimat befödé homálya. - |
De hajlik a szív: változik érzete:
A búnak enged; enged örömnek is.
A búnak enged; enged örömnek is.
| S mint a Dunának kétes árja, |
| Háborog, és lesimúl koronként. |
A bú is oszlék: csüggedező fejem
Fejlődni kezdett gondjaiból hamar:
Fejlődni kezdett gondjaiból hamar:
| Nyílt szívvel álltam ellenébe |
| Felleg alól kitörő napomnak. |
És kérdezém a csendesedő kebelt:
Hogy csüggedés ne fogjon el újolag,
Hogy csüggedés ne fogjon el újolag,
| Mit téssz? mi lesz, ha baj jövend rád, |
| Gyámolad a sanyarú üdőben? |
S testvér alakban lebbene képzetim
Közé az égnek tiszta vidékiről
Közé az égnek tiszta vidékiről
| A föld fiát szebb és vidámabb |
| Honba kapó szerelem s barátság. |
De hányat áld meg szöszke Venus kegye?
Hány boldogúlhat, kedvese karjain
Hány boldogúlhat, kedvese karjain
| Lengvén, az örvény és veszély közt? |
| Hánynak adott epedés jutalmat? |
A zordon arcnak kellemeket ki ád?
És termetünknek tetszetes alkatot?
És termetünknek tetszetes alkatot?
| Ki ád világot, bájt, szerencsét |
| Könnyek alatt epedő szemünknek? |
Mely a sugárként visszonozó hevet,
Ébresszen ott, hol...
Ébresszen ott, hol...
Börzsöny, 1822. január - március
