Vörösmarty Mihály: HUCSKÓ
HUCSKÓ
Miféle gerjedelem zavarja lelkedet?
Mit pislogatsz Miskolci békaként? -
"Hah! s nem pirulsz, tapasztalatlan, kérdeni
"Ily kedves,- édes kínokat? - szerelmem az,
"Szerelmem az, mely égre tolja lelkemet
"Boldogtalan! rideg szived mit érhet ily
"Sajnállak" - így szólt, s nedvesűlt szemét mohón
S reszketve mint a szél zavarta kis levél
Már mintha birná szive tárgyát, elmerűlt
Hucskó! - de mit nyersz gyenge Muzsa ily helyen?
Bármely okokkal vígad, ő nem ád neked:
Ha majd reményed bételik, s kivánatid
Mit vagy teendő? majd ha csak Való marad
Többé reményt, sőt gyakran aggodalmakat
Úgy mint ezen szó, melyre most figyelmezel,
| Hová ragadnak vágyaid? |
| Talán reményed int, hová? |
| "Mi szűlhet ily nagy változást, |
| "Oh üdvözítő gondolat! |
| "S dücső nagyokra ingerel. |
| "Bájos segédnek nélküle? |
| Hunyorogva összeforgatá. |
| Vagy harmat a fű bársonyán, |
| Csélcsap tüzében a bohó. |
| Ő csak tapasztal, és hitelt |
| De mégis - Hucskó! hallj tehát. |
| Tárháza fogytig megapadand, |
| Körűled az, mely nem terem |
| Fizet jutalmúl, s eltünik. |
| Eltünt, utána társinak. |
Pest, 1820
