Vörösmarty Mihály: LELKEMHEZ
LELKEMHEZ
Hagyd a világot s kedvbe merűlt zaját,
Hagyd a gyönyörnek tapsra nyitott ölét;
Hagyd a gyönyörnek tapsra nyitott ölét;
| Fényedre itt homály vetődik, |
| S futva kerűl szeretett leánykád. |
Kényére díszesb arcokon andalog,
Vidám szivekkel nyílva barátkozik,
Vidám szivekkel nyílva barátkozik,
| Csendes mosolygásod hatalmát |
| És epedő szemedét felejti. |
Hah! s téged a most megcsalatott remény,
Lélekszakasztó fájdalom öldököl.
Lélekszakasztó fájdalom öldököl.
| Melledben a vad csüggedésnek |
| Lángja lobog, s dühödötten újúl.- |
Menj félre innen, bágyadozó fiú!
Amott virítnak bánatos erdeid:
Amott virítnak bánatos erdeid:
| Ott sírd le búdat jobb panasszal |
| A felelő hegyek ellenében. |
Jajdúlj meg a szél lengedezésivel,
Jajod köszöntse a derülő napot,
Jajod köszöntse a derülő napot,
| Kisérje a nyugvót siralmad, |
| Míg vele életed el nem alszik.- |
Börzsöny, 1822
