Vörösmarty Mihály: SZOMORÚ BIZTATÁS
Tündér reménység biztata újolag?
Oh, annyiszor megcsalt ez immár |
S búslakodást hagya tört szivedben. |
A nagy világnak mint te; ha vesztesz, ah
Akkor kiállta szíved a bajt |
S aggodalom nem emészti többé. |
Vázképivel nem lesz iszonyú neked:
Ohajtva dőlsz rá, míglen élted |
Lángja hideg kebelén elalszik. |
Kétség remény közt ingadoz életed:
Ez biztat és csal; az dühödten |
Dúlja szorúlt kebeled nyugalmát. |