Vörösmarty Mihály: TÚRI NŐJE
TÚRI NŐJE
A leány, kit Túri kedvel,
Néma most és halovány:
Rózsa, oly fehér mint arca,
Nem virágzik rózsafán.
Néma most és halovány:
Rózsa, oly fehér mint arca,
Nem virágzik rózsafán.
Ajka még egy hangot ösmer,
És az a hang nyögdelés;
Szeme még egy pillantást tud,
S az lesujtott csüggedés.
És az a hang nyögdelés;
Szeme még egy pillantást tud,
S az lesujtott csüggedés.
Fergetegben van nyugalma,
Gyászos éjfélben dele,
Puszta síron járdalása,
Bús vadonban enyhelye.
Gyászos éjfélben dele,
Puszta síron járdalása,
Bús vadonban enyhelye.
Mégis ez nem síri szellem,
A leánynak lelke nem:
Él az még, csak képét festi
Így az aggó szerelem.
A leánynak lelke nem:
Él az még, csak képét festi
Így az aggó szerelem.
Néma, halvány és sohajtó
A lánykép, mert Túrinak
Elméjében a hű szívről
Ilyen képek rajzanak.
A lánykép, mert Túrinak
Elméjében a hű szívről
Ilyen képek rajzanak.
Fergetegben van hazája,
Síron, éjben bujdosik,
És vadonban, mert hajh Túri
Fájdalmával ott lakik.
Síron, éjben bujdosik,
És vadonban, mert hajh Túri
Fájdalmával ott lakik.
Ott tünik fel őr eszének
E borongó árnyalak,
Képe annak, kit szivétől
Durva sorsok tiltanak.
E borongó árnyalak,
Képe annak, kit szivétől
Durva sorsok tiltanak.
Ez leng szűntelen körötte,
Evvel álmodik, beszél,
Ennek hallja nyögdelését,
S búja nagyságában él. -
Evvel álmodik, beszél,
Ennek hallja nyögdelését,
S búja nagyságában él. -
S oh mi más a kép valója,
Mely menyekzőt tart, s felejt,
S férje karján andalogva
Össze és meg visszalejt.
Mely menyekzőt tart, s felejt,
S férje karján andalogva
Össze és meg visszalejt.
Az mosolygás, ez sohajtás;
Az lángélet, ez halál;
Az örömben, ez buvában
Nyúgodalmat nem talál.
Az lángélet, ez halál;
Az örömben, ez buvában
Nyúgodalmat nem talál.
S Túri most a puszta sírról
Megdöbbenve fölriad,
S szól, hogy rá a sírok alja
Mélyen tompán hangot ad.
Megdöbbenve fölriad,
S szól, hogy rá a sírok alja
Mélyen tompán hangot ad.
És a szó ez: gyászos árnyék,
Kép! mely kísérsz engemet,
Vagy ne kísérj, vagy légy olyan,
Mint ki bírta szívemet.
Kép! mely kísérsz engemet,
Vagy ne kísérj, vagy légy olyan,
Mint ki bírta szívemet.
Fájdalomban és örömben
Őt nevelték gondjaim,
Életben s az életen túl
Őt ohajtják vágyaim.
Őt nevelték gondjaim,
Életben s az életen túl
Őt ohajtják vágyaim.
S itt a síron esküvénk meg,
Hol most atyja szíve fagy,
Lássuk, arca oly borúlt-e,
Mint borongó kép, te vagy?
Hol most atyja szíve fagy,
Lássuk, arca oly borúlt-e,
Mint borongó kép, te vagy?
Szól s megyén, s a kép előtte
És utána s mindenütt
Fájdalommal, gyötrelemmel
És halállal jár együtt.
És utána s mindenütt
Fájdalommal, gyötrelemmel
És halállal jár együtt.
Most belép, és rém szemével
Melyben évek búja űl,
Hosszan és merőn, setéten,
Szívölőleg néz körűl.
Melyben évek búja űl,
Hosszan és merőn, setéten,
Szívölőleg néz körűl.
Csalfa csókok esküvési
Vannak írva homlokán,
S néma bár, de rettentő szók
Lángadoznak ajakán.
Vannak írva homlokán,
S néma bár, de rettentő szók
Lángadoznak ajakán.
Bámulattal összenéznek
Az örömnek részesi;
Csend lesz, és az idegennek
Titkát mindenik lesi.
Az örömnek részesi;
Csend lesz, és az idegennek
Titkát mindenik lesi.
Egy van, aki érti: a hölgy,
S föld alá, ha volna út,
Futna, de lerogy, s szivéhez
Pártos vére visszafut.
S föld alá, ha volna út,
Futna, de lerogy, s szivéhez
Pártos vére visszafut.
S a leány, kit Túri kedvel,
Néma most és halovány;
Rózsa, oly fehér mint arca,
Nem virágzik rózsafán.
Néma most és halovány;
Rózsa, oly fehér mint arca,
Nem virágzik rózsafán.
1828 első fele
