Vörösmarty Mihály: ELHAGYOTT ANYA
ELHAGYOTT ANYA
Szavalta a pesti magyar színházban november 30-kán 1837 Lendvayné
Ismérek egy édes, ah árva anyát,
Mely búnak eredten emészti magát,
Elhagyva, kerűlve leányaitól,
Bár értök epedve a hív anya szól:
"Oh jertek ölembe,
Szép gyermekeim;
Áldásra emelten
Várnak kezeim.
Oh jertek, oh jertek, az édes anyához,
Itt ül lekötötten a szörnyű magányhoz;
Oh jertek ölembe
Gyermekeim,
Mig el nem apadnak
Hév könyeim."
Mely búnak eredten emészti magát,
Elhagyva, kerűlve leányaitól,
Bár értök epedve a hív anya szól:
"Oh jertek ölembe,
Szép gyermekeim;
Áldásra emelten
Várnak kezeim.
Oh jertek, oh jertek, az édes anyához,
Itt ül lekötötten a szörnyű magányhoz;
Oh jertek ölembe
Gyermekeim,
Mig el nem apadnak
Hév könyeim."
"Én szültelek, álltam
Bölcsőtök előtt;
Emlőim adának
Új életerőt.
Mint kis csecsemőket
Már én emelélek,
Míg bennetek alvék
A gyermeki lélek.
Én látnotok adtam
Oly nap sugarát,
Amelyet irígyel
Sok földi család.
Szép arcaitoknak
Én adtam e bájt,
Mely annyi szivekben
Viszhangra talált.
Én termetet adtam,
Oly őzi sugárt,
S szűz kebleitekre
A líliom-árt.
Én adtam a szájnak
Az édeni mézet,
Mely akkor is édes,
Ha tőreit érzed.
Én adtam e tündér
Lángu szemet,
Mely a szerelemnek
Csillaga lett;
Mely egy sugarával
Szűl enyhe tavaszt,
Egy más sugarával
Elégeti azt.
Szépségimet íme reátok adám,
Hogy halljam e szókat: "oh édes anyám!'
Hogy zengjen e név is
Ajkitokon,
S elhagyva ne légyek
Bús napomon.
O jertek, o jertek
Az édes anyához:
Itt ül lekötötten
A szörnyű magányhoz.
Oh jertek ölembe
Gyermekeim,
Míg el nem apadnak
Hév könyeim."
Bölcsőtök előtt;
Emlőim adának
Új életerőt.
Mint kis csecsemőket
Már én emelélek,
Míg bennetek alvék
A gyermeki lélek.
Én látnotok adtam
Oly nap sugarát,
Amelyet irígyel
Sok földi család.
Szép arcaitoknak
Én adtam e bájt,
Mely annyi szivekben
Viszhangra talált.
Én termetet adtam,
Oly őzi sugárt,
S szűz kebleitekre
A líliom-árt.
Én adtam a szájnak
Az édeni mézet,
Mely akkor is édes,
Ha tőreit érzed.
Én adtam e tündér
Lángu szemet,
Mely a szerelemnek
Csillaga lett;
Mely egy sugarával
Szűl enyhe tavaszt,
Egy más sugarával
Elégeti azt.
Szépségimet íme reátok adám,
Hogy halljam e szókat: "oh édes anyám!'
Hogy zengjen e név is
Ajkitokon,
S elhagyva ne légyek
Bús napomon.
O jertek, o jertek
Az édes anyához:
Itt ül lekötötten
A szörnyű magányhoz.
Oh jertek ölembe
Gyermekeim,
Míg el nem apadnak
Hév könyeim."
| Így szólal esengve. |
Nincs aki omoljon
Szülői karába.
Sors űzi fiait, remeg élteikért;
Ah! lányai égnek az idegenért.
S ő ott ül örömtelen és egyedűl,
A köny kiapadva szelíd szemibűl,
S mint lelke-törötten az égre tekint,
Láthatni kövűlve az anyai kínt.
Csak szívdobogása jelenti hogy él,
S minden dobogással egy élet alél.
Láthatni kövűlve az anyai kínt.
Csak szívdobogása jelenti hogy él,
S minden dobogással egy élet alél.
| * |
E bús anya képe te képed, o hon!
Márványkebel átka van asszonyidon.
Márványkebel átka van asszonyidon.
1837. november
