Vörösmarty Mihály: TITIRUS, MOPSUS
TITIRUS, MOPSUS
Már kezdé komor éjt felváltani a piros hajnal,
Titirus aklából amidön mezzőre bocsájtván
Júhait öszvekötött sípjával méne utánnok;
És csendes utján közel éré a kies erdőt,
S a hajnalnak kellemeit bámúlván csudálja,
S nem tartoztatván nyelvét ily szókra bocsájtja.
Isteni Bölcsesség! mint kezdjek szólni felőled,
Nagy bölcsességed jeleit mindenbe csodálnom
Kelletik, im milyen renddel mul az éji setétség
S a gyönyörű fénnyel jelenő szép hajnali csillag
Hogy ragyog, elhagyák nyugodalmokat immár
Mindenek ugy szólván, s készűlnek dolgokat űzni.
A madarak sürü ágak közt szökve fütyölnek,
S énekelésekkel gyönyörü hangokra fakadnak
Titirus aklából amidön mezzőre bocsájtván
Júhait öszvekötött sípjával méne utánnok;
És csendes utján közel éré a kies erdőt,
S a hajnalnak kellemeit bámúlván csudálja,
S nem tartoztatván nyelvét ily szókra bocsájtja.
Isteni Bölcsesség! mint kezdjek szólni felőled,
Nagy bölcsességed jeleit mindenbe csodálnom
Kelletik, im milyen renddel mul az éji setétség
S a gyönyörű fénnyel jelenő szép hajnali csillag
Hogy ragyog, elhagyák nyugodalmokat immár
Mindenek ugy szólván, s készűlnek dolgokat űzni.
A madarak sürü ágak közt szökve fütyölnek,
S énekelésekkel gyönyörü hangokra fakadnak
Pest, 1817
