Területi revízió

Full text search

Területi revízió
A területi kiigazítást mégis sikerült elérni. A müncheni egyezmény kétoldalú tárgyalásokat írt elő a vitás területi kérdések rendezésére, és ennek sikertelensége esetére döntőbíráskodást. Ennek eredményeként Magyarország számára a nyugati hatalmak által is elfogadhatónak tartott első bécsi döntés visszajuttatta a Felvidék egy részét. A 11 927 km2 terület nem elégítette ki a magyar vezetést. A Hitler és Mussolini által hozott döntés miatt érzett csalódásra a Kárpátalja 1939-ben bekövetkezett visszacsatolása jelentett némi gyógyírt.
Ekkor már napirendre került Erdély visszaszerzése, annál is inkább, mivel a Szovjetunió visszaszerezte a románoktól Besszarábiát. Moszkva nem nézte volna rossz szemmel, ha Magyarország ezzel egy időben bevonul Erdélybe, de a magyar vezetés saját erőből vagy német segédlettel akarta megvalósítani követeléseit. Hitler, akinek a Szovjetunió elleni terveit keresztezte volna egy magyar-román háború, ismét közbelépett. A második bécsi döntés 43 ezer km2 területet és 2,5 millió lakost juttatott vissza Magyarországnak. A döntés egyik felet sem elégítette ki. Ez az állapot Hitlernek kedvezett: Magyarország a további területi revízió reményében, Románia pedig a döntés megsemmisítése érdekében kellett, hogy németbarát politikát folytasson.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi