Kísérlet a kompromisszumos békére

Full text search

Kísérlet a kompromisszumos békére
Még abban az évben komoly formában felmerült a megegyezéses béke gondolata. Károlyi Mihály 20 képviselővel együtt kilépett a Függetlenségi Pártból, és a régi elnevezést megtartva, új pártot alapított. Programjában belpolitikai reformokért, demokratikus jogokért, szociálpolitikáért és megegyezéses békéért szállt síkra.
A kompromisszumos béke gondolatát a Monarchia egyes vezető politikusai is magukévá tették, de Németország útját állta a békekezdeményezésnek.
November 21-én meghalt Ferenc József, utódja a háború befejezését szorgalmazó Károly főherceg lett. Személyi változások történtek a katonai és politikai vezetésben. Leváltották Burián külügyminisztert, utódja a békepárti Czernin gróf lett, és mennie kellett az osztrák miniszterelnöknek. Leváltották a vezérkari főnököt is.
Az új uralkodó és a magyar ellenzék el akarta érni Tisza lemondását. Erre 1917 májusában került sor. Megalakult a Választójogi Blokk, melyben a szociáldemokrata párt, a Károlyi-párt, a polgári demokraták és a Vázsonyi-párt vett részt. Programként hirdették meg az általános egyenlő és titkos választójog kivívását, valamint a hódítás és hadikárpótlás nélküli béke elérését.
Károly és Czernin béketárgyalást kezdeményezett Franciaországgal. Tudtára adták a franciáknak, hogy az antant álláspontját támogatják Elzász-Lotaringia és Belgium kérdésében.
Eközben a Monarchia katonái komoly sikert értek el az olasz fronton: áttörték Caporettónál az olasz védelmet, és súlyos veszteséget okoztak az ellenséges hadseregnek.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi