Anyagi kultúra, szellemi fejlődés
Anyagi kultúra, szellemi fejlődés
Az ország gazdasági fejlődésének egyik legfontosabb tényezője az iskolarendszer korszerűsítése és kiépítése volt. Az 1867 utáni kormányok tudták, hogy gazdasági felemelkedés nincs fejlett oktatási rendszer nélkül, s ezért igen magas összegeket fordítottak képzésre és oktatásra (a belső beruházásból származó beruházások kb. egynegyedét). E beruházások aztán meg is térültek, mert a századfordulón Magyarország már európai színvonalú szakember- és tudósgárdával rendelkezett.
Az Eötvös-féle népiskolai törvénynek köszönhetően tömegek jutottak alapvető ismeretek birtokába. Az írni-olvasni tudók aránya az 1870-es harmincegy százalékról 1910-ig hatvannyolc százalékra nőtt. Az oktatás anyanyelven folyt; az elemi iskolák száma negyven év alatt több mint kétszeresére nőtt.
A középfokú iskolai oktatás több iskolatípusban folyt. A gimnáziumok és reáliskolák a humán- és reálképzést szolgálták. A népiskolák és a középfokú oktatási intézmények közötti szintet képezték a polgári iskolák.
A specializált képzést a felsőfokú oktatási intézmények végezték. A bölcsészkarok mellett megszervezték a gimnáziumi, reáliskolai és kereskedelmi iskolai tanárképző intézeteket. A felsőfokú képzés magas színvonalát jelzi, hogy az ezen intézményekből kikerülő tanárok maguk is komoly tudományos tevékenységet folytattak, s nem egy reprezentatív gyűjteményes tudományos munka az ő részvételükkel készült. Az egyetemek szerkezete is differenciálódott. Megjelentek az önálló természettudományi tanszékek, s a jogi karon is külön tanszéket kaptak a társtudományok (statisztika, közgazdaságtan, államtudomány). Az ipar és a kereskedelem szakemberszükségletét a különböző akadémiák (Bányászati és Erdészeti, Kereskedelmi Akadémia) biztosították. A népegészségügy magasabb színvonalát a kor európai színvonalán álló orvosképzés biztosította.
