Az első századok

Full text search

Az első századok
A mondottak igazolására a településkutatás mellett okleveles anyag is rendelkezésünkre áll. Így a 13. század második felében és a 14. század elején bekövetkezett változásokat más iparágakra leszűkítve is megfigyelhetjük. A dokumentumok alapján tudjuk, hogy a 14. század első harmadának gazdasági fellendülése nemcsak a kézműves szervezetek kialakulását, hanem egyenesen vetélkedését, versenyét is magával hozta. Jelentősen felgyorsult a városok és falvak elválása – különösen a püspöki székhelyeken és a királyi kiváltságokat élvező területeken. A folyamat megerősödésével iparos társadalmunk kettészakadt. Egy része még továbbra is természeti gazdálkodást folytatott, de a másik része már felszabadulva a feudális birtok nyomása alól, a városban – többnyire szabadabb viszonyok között – árutermelővé vált. A fémiparon belül a munkamegosztást jól tükrözi, hogy a kovácsok, lakatosok, kardgyártók, fegyverművesek, zablakészítők, késesek, tűsök, rézművesek és lemezkovácsok elkülönültek már egymástól. Károly Róbert (1308-1342) és Nagy Lajos (1342-1382) lovagi világa, a haditornák széles körű elterjedése pedig a fegyveripar területén mennyiségi és minőségi változást eredményezett. Szakmák szerint szervezkedtek az íjgyártók, sarkantyúsok, kengyelkészítők, hazai és külföldi páncélgyártók, kardcsiszárok, és egyre nagyobb szerepet kaptak Magyarországon is a puskaművesek, fegyverlakat készítők, agyazók és ágyúöntők.

Szent István kardja a prágai Szent Vid székesegyházban, 10. század

A Bécsben őrzött, világhírű Attila szablya, amely a feltevések szerint egykoron Lehel vezér tulajdona volt. 9. század második fele

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi