Az ifjú király

Full text search

Az ifjú király
Nem készült királynak, sőt a kor szokásának megfelelően, mint másodszülött fiúnak, családjában sem szántak vezető szerepet. Bátyja, László lefejezése után azonban egyedüli várományosként vehette át a Hunyadi család vezetését. A hatalmas birtoktestekkel rendelkező família nem sokáig várt, V. László király halála után (1457. november 23.) azonnal akcióba léptek. A politikus Vitéz János váradi püspök, és a fegyver embere, Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály segítségével hamarosan Mátyás mellé állították a közvéleményt. Az egyháznagy Podjebrád György cseh kormányzóval Prágában tárgyalt az ifjabb Hunyadi fiú szabadon bocsátásáról, míg a katonaember Szegeden, a legnagyobb ellenlábasnak számító Garai családdal egyezett meg. Az idő sürgetett, hiszen Pesten a Rákosmezőn már 1458 januárjában összeült az országgyűlés. A hónap 12. napján létrejött a megegyezés. Garai László nádor megígérte, hogy támogatják Mátyás királlyá választását. A szegedi egyezmény után a Hunyadi-család már nyugodtan készülhetett az országgyűlésre. Szilágyi Mihály ugyan nem bízott semmit a véletlenre, hiszen 15 000 katonáját vitte magával, de Mátyás megválasztása nemcsak ezen múlott. A Budán tanácskozó főpapok és főurak beleegyezése nélkül nem sokat ért volna a fegyveres erő. A köznemesek, miután értesültek a királyi tanács döntéséről, 1458. január 24-én Hunyadi Mátyást kiáltották ki királyuknak.

Hunyadi Mátyás

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi