Szent István
Szent István
István fiára, Imrére akarta hagyni a trónt. Nevelését az itáliai származású Gellért, csanádi püspökre bízta. A herceg azonban vadászbalesetben életét vesztette, úgyhogy Istvánnak szembe kellett néznie az öröklés problémájával. A nemzetségi hagyomány szerint a család legidősebb tagja, apai unokatestvére, Vazul követte volna a trónon. Ezt a rendszert azonban már Géza is elvetette, hiszen a régi jog szerint ő sem nevezhette volna ki fiát örökösének. A fejedelmi tisztségben Koppánynak kellett volna Gézát követnie, aki ellentétben a szokással, az elsőszülöttséget helyezte előtérbe.
Fia halálával Istvánnak tehát választania kellett a régi és az új rend között. A király az utóbbi mellett voksolt. Megvakíttatta a trónkövetelőt, s fiait, Andrást, Bélát és Leventét Lengyelországba száműzte. István egyik nővérének fiát, a Velencében uralkodó Orseolo-család tagját, Pétert nevezte meg örököseként.
I. (Szent) István 1038. augusztus 15-én halt meg, s a székesfehérvári bazilikában temették el Imre herceggel együtt, egy római szarkofágból átfaragott koporsóban. 1083. augusztus 20-án felnyitották kriptáját, ahonnét Hartvik, Kálmán király (1095-1116) püspöke legendáját idézve: "édes illat oly hévséggel árasztott el minden jelenlévőt, hogy azt hitték, az úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak". Ebben az évben ugyanis szentté avatták Magyarország első királyát. A kanonizációs eljárásnak, vallási okokon túl – hiszen így az országnak nemzeti szentje lett, mint Szent Vencel Csehországnak – politikai célja is volt. A szentté avatást pártoló Vazul-ágból származó I. (Szent) László király (1077-1095) így demonstrálta, hogy István örökösének tekinti magát. A középkori magyar jogban hosszú időn keresztül hivatkoztak rá, mint megfellebbezhetetlen tekintélyre, számos település kapta a Szentkirály nevet is. Mivel a korai középkorban nagyon ritka az egyéni ábrázolás, Istvánról mint emberről szinte semmit sem tudunk. Laskai Osvát, ferences prédikátor 1500 körül ezt írta róla: "István fejedelem alacsony termetű, de nagy lelkű, bátor, harcias, okos és Krisztus-tisztelő volt." Sajnos a szerzetes leírásának nem lehet hitelt adni, mert a "kis termet" a "nagy lélek" szokásos ellentétpárja volt a középkorban.
I. (Szent) István király uralkodása idején a félnomád társadalomból az ország a keresztény Európa részévé vált, s ha a király tevékenységét értékelni kellene, ezt tekinthetjük legmaradandóbb tettének.
A Szent Korona
A koronázási palást
E. K. P.
