A villamos energia átvitele
A villamos energia átvitele
Továbbra is gondot okozott a villamos energia nagyobb távolságra történő átvitele, elosztásának gyakorlati megoldása. Zipernowsky, Déri és Bláthy e problémát oldotta meg a zártvasmagú transzformátor megalkotásával, s 1885 márciusában kértek erre szabadalmi oltalmat, az "Újítások az indukciós készülékeken villamos áramok transzformálása céljából" címmel beadott szakmai leírásukra alapozva. Valószínűnek látszik, hogy a transzformátor szó a világon először ebben a leírásban olvasható. E transzformátor első nyilvános bemutatkozására ugyancsak az 1885-ös kiállításon került sor, s a már említett generátor mellett a rendszerben 16 ilyen transzformátort építettek be, s ezek az 1400 volt primerfeszültséget 60 voltos szekunder feszültséggé alakították át. A Ganz-gyár száz év alatt nem kevesebb mint 135 ezer transzformátort gyártott és adott el!
Bláthy 1889-ben indukciós watt-óraszámlálót alkotott meg, ami a mai fogyasztásmérő elődje volt, de annak főbb szerkezeti paramétereit megtartották, hiszen az volt a világ első indukciós wattóraszámlálója, s az általa kifejlesztett típust gyártották két évtizeden keresztül.
Kandó Kálmán a vasútvillamosításban ért el alapvető eredményeket, s ő volt a váltakozó áramú, nagy teljesítményű villamos vontatás problémakörének megoldója, tehát azt kutatta, hogyan lehet indukciós motorokat vasúti vontatás céljára felhasználni. Mint említettük, a háromfázisú indukciós motorok gyártásának valamennyi részletét ő dolgozta ki. Korábban, például az USA-ban a nagyvasúti villamos vontatás 600 voltos egyenárammal történt, míg Kandó váltakozó áramú háromfázisú rendszere 3000 volttal működött. (E szisztéma alapján villamosíttatott Olaszországban a Valtellina vasút 1902-ben.
Ezt követően Kandó a fázisváltós rendszer kidolgozásával foglalkozott, s alkotta meg azt a mozdonyát, amely az új elképzelések alapján működött. Azon munkálkodott ugyanis, hogy a közfogyasztású váltakozó áramú rendszert közvetlenül alkalmazza a nagyvasúti villamos vontatásnál. Az általa felfedezett fázisváltó egy olyan nagy pólusú szinkrongép, amely a transzformátor, az egyfázisú szinkronmotor és a többfázisú szinkrongenerátor szerepét egyszerre tölti be.
Eszméinek végső gyakorlati megvalósítása tanítványára, Verebély Lászlóra maradt, s egy évvel Kandó halála után, 1932-ben már Kandó-típusú mozdony közlekedett Budapest és Komárom között. Kandó eszméinek végső megformálásában Bláthy is kivette a részét, s e mozdonyok, szám szerint 32, három évtizeden keresztül működtek a magyarországi vasúthálózatban. Természetesen még számosan voltak, akik ezt az eszmekört vették át és fejlesztették tovább, s akik segítségével más Ganz-mozdonyok is sikert arattak a jelen század technikájában. Kandó nagy érdeme tehát az 50-es periódusú váltakozó áramnak a nagyvasúti villamosítás céljára történő alkalmazása alapelveinek kidolgozása volt, s ezeket az elveket azóta a világ számos országa átvette, s alkalmazta saját vasúthálózatában.
