A gácsi üzem

Full text search

A gácsi üzem
I. Ferenc császár (Lotaringiai Ferenc) manufaktúráit követően az igazi üzemalapítási hullám 1762-ben indul el, amikor is a Forgách grófi család posztómanufaktúrát alapít a Nógrád vármegyei Gácson. (Bizonyára emlékeznek rá, hogy itt nyitott később patikát a festőművész Csontváry Kosztka Tivadar.) Az egykori kimutatás szerint e gácsi üzemben 15 posztómester, 2 posztós segéd, 7 csapó, 17 fésülő, 6 fonó és cérnázó és 4 egyéb alkalmazott dolgozott, s e létszám hamarosan 150-re emelkedett. Tegyük még hozzá, hogy az ezekben az években létrejött manufaktúrák főúri kezdeményezésre alapíttattak, általában uradalmi székhelyeken építették meg őket, s igyekeztek jó szakemberekkel dolgoztatni. Az üzemi munkában járatos szakemberekre azonban többnyire csak külföldön lehetett szert tenni, s ha azt akarták, hogy a manufaktúrák termékei valóban exportképesek legyenek, úgy áldoztak is a jó szakemberekre. Szászországból, Sziléziából, a bajor, morva és a cseh területekről és máshonnan is hívtak be munkavállalókat. Ezek a külföldi munkások Magyarországon egy 1723-as törvény értelmében 15 évig kincstári adó alóli mentességet kaptak, s az első három évben még a városi illetéket sem kellett megfizetniük. A gyáralapító általában ingyentelket és olcsó építőanyagot is a rendelkezésükre bocsátott. A gácsi üzemben például csehek, bajorok és osztrákok voltak a vezető szakemberek, akik ha nem voltak elégedettek a "szolgáltatásokkal", továbbálltak. Gácson pl. 1787-ben már csak tíz külföldi dolgozott. Végül is ezek a külföldiek csak szerencsét próbáltak, s ha számításuk bevált, maradtak. Csupán megemlítjük, hogy a gácsi üzem a nagy munkásfluktuáció mellett is modern tudott maradni, ami abból a tényből is kitűnik, hogy 1835-ben itt állítják munkába az első olyan hazai gőzgépet, amelyik textilüzemben működött.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi