Vásárhelyi, Reitter, Kvassay
Vásárhelyi, Reitter, Kvassay
Vásárhelyi Pál 1829-től a fentiekben már említett Duna-mappációt vezette, s lényegében ezek ismeretében indult első dunai útjára 1830-ban Széchenyi István, aki műszaki tanácsadójává fogadta Vásárhelyit, míg ő maga mellé vette Hieronymi Ottó Ferencet. 1835-ben tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, két évre rá pedig az Országos Építési Igazgatóság első hajózási mérnöke lett. Itteni egyik korai feladata a Hanság lecsapolása volt. Emellett foglalkozott a Lánchíd építési terveivel, pontosabban az ahhoz szükséges Duna-szabályozási problémakörökkel. Legnagyobb jelentőségű munkája a Tisza-szabályozás megszervezése volt, s javasolta, hogy a Tisza medrét 114 átvágással rövidítsék le. Ő lett az 1846-ban megalakult Tiszavölgyi Társulat főmérnöke, de sajnos a munkálatokat már nem ő vezette, mert 1846 tavaszán szívroham következtében elhunyt. A legképzettebb vízépítő mérnökünk volt, akinek terveit, elgondolásait a részletesség, alaposság, pontosság és a realitásérzék jellemezte.
Reitter Ferenc az Országos Építési Igazgatóság egyik mérnöke volt, s nevéhez fűződik a dunai rakodópartok 1850-es években történt megépítése. 1867-ben lett akadémikus, s néhány évre rá a Fővárosi Közmunkák Tanácsa műszaki osztályának vezetője.
Kvassay Jenő, a jeles kultúrmérnök több évtizeden keresztül volt a magyar vízügyi szolgálat vezetője, egyben a Kultúrmérnöki Intézmény megszervezője (1878), az Intézmény 1879 és 1939 között összesen körülbelül 2 millió hektár területen biztosította a korszerű mezőgazdasági termelés feltételeit. Érdekességként említjük meg, hogy 1879-ben rétmester-iskolát állított fel Kassán, amelyet 1889-ben vízmester-iskolává fejlesztett. Később szennyvíztisztító kísérleti állomást hozott létre. Ő volt az 1888-as halászati törvény egyik megalkotója (ezt előzte meg az 1885-ös vízjogi törvény), s ő volt az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal megszervezője is. Emellett az ármentesítési és folyószabályozási munkálatok országos irányítója volt. Megszervezte a Balaton környékének ivóvízellátását. Nevéhez fűződik a csepeli szabad kikötő építésének megkezdése (1910), s nem véletlen, hogy a budapest-csepeli kikötő zárt medencéjének bejárati zsilipjét róla nevezték el. A Duna szabályozásának és a dunai hajóforgalom megszervezésének fáradhatatlan harcosa volt e nagy tudású kultúrmérnök, a vízhasznosítás és vízgazdálkodás legfőbb elveinek magyarországi meghonosítójaként tiszteli őt a szakma.
