Az elsősorban a Felvidéken tanító evangélikusok Ch. Wolff és követői fizikáját igyekeztek elsajátítani (Lomonoszov is az ő híve volt), s ugyaninnen indultak el a piaristák is, gondoljunk csak a pesti piarista kollégium e korban kibontakozó modern világára. A jezsuiták még hosszabb utat tettek meg, ők elsősorban a dalmát newtoniánus tudós, R. Boścovič könyveiből jutottak el az új matematika, a differenciál- és integrálszámítás megértéséhez.
Ami a kezdetet, a 17. századot illeti, ott elsősorban Apáczai Csere Jánosról, egy enciklopédikus kézikönyv megalkotójáról kell megemlékeznünk, aki Descartes tanait hirdette az elsősorban az erdélyi református kollégiumokban használt magyar nyelvű művében. Fiatalabb kortársai közül Bayer János F. Bacon egyik első hazai követője volt, Czabán Izsákról pedig mint egy, a Gassendi nyomán elinduló s atomista elveket valló szakemberről tudunk. Pósaházi János, az első teljes magyar természetfilozófia szerzője Sárospatakon tanított, akárcsak Simándi István, aki elsőként tanított hazánkban kísérleti bemutatókkal "tarkított" fizikát a 17. század végén s a következő század első évtizedében. Egy-egy bemutatóját még a fejedelem, II. Rákóczi Ferenc is megcsodálta.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.