Csillagászok, csillagvizsgálók

Full text search

Csillagászok, csillagvizsgálók
A távcsövet 1610 óta használják csillagászati célokra, s az egyre jobb leképezést adó lencsés és tükrös távcsövekkel a sorra épülő csillagvizsgálókat szerelték fel. Hazánkban Nagyszombatban épült az első csillagda, amely később átköltözött Budára a Várba, majd a Gellérthegyre, de ez utóbbiakkal egy időben más városokban is emeltetett csillagvizsgáló. Így Egerben, Kolozsvárott, Gyulafehérváron, később Ógyallán és Herényben, majd Kalocsán, Bicskén és másutt. A korai alapítású intézetek Hell Miksa tervei alapján épültek fel. A magyar csillagászatban a Hell utáni korszakban olyan kiváló személyiségek tűntek fel, mint Tittel Pál, Konkoly-Thege Miklós, Gothard Jenő, Fényi Gyula, míg mások a Budán megépült, s ma is fennálló csillagvizsgálóban, valamint a Tudományegyetemen lettek e szakma nemzetközileg is elismert művelői.

A világ megismeréséért
Ami a Mátyás utáni kor csillagászatát illeti, íme néhány fontos tény a 16-17. századból. Ekkor jelenik meg több kiadásban is J. Honterus brassói evangélikus prédikátor kozmográfiája, majd Székely István kalendáriuma. 1563-as Pühler Kristóf geométer csillagászati-földrajzi helymeghatározásokkal foglalkozó kézikönyve, továbbá Láczi Jakab csillagászati táblázata. 1568-ban Kolozsvárott adják ki a legrégibb Magyarországon nyomtatott naptárt, majd 1578-ban a besztercebányai nyomdából kerül ki J. Pribicerusnak az egyik üstökös megfigyeléséről írt kis munkája, 1578-ban pedig Kolozsvárott a Heltai Nyomda ad ki egy hasonló füzetet, s a következő évben is íródik könyv az üstökösökről.
Ez utóbbi szerzője Dudith András, a jeles humanista tudós, aki Padovában tanult, s bizony nagy dolog volt, hogy az 1570-es években ő már a babonák ellen mert fordulni. Báthory István fejedelem udvarában élt, akárcsak az itáliai M. Squarcialupi, a fejedelem orvosa, aki szintén foglalkozott az üstökösökkel, s a sarki fényről is megjelentetett egy írást Nagyszebenben 1581-ben. Egy másik égi jelenségről, a meteorhullásról már Heltai Gáspár 1575-ös krónikájában is olvashatunk.
1588-ban hazánkban törvényt hoznak az 1582-ben bevezetett Gergely-naptár átvételére. A törvény megszövegezése hasonlít napjaink jogi irományai nyelvezetéhez: "Bár az ország karai és rendei inkább azt szeretnék, hogy az ónaptár, amelyet annyi éven át használtak – s amelyet úgy a szegények, mint a gazdagok hosszú időn át megszoktak – a korábbi állapotában maradjon, mindazonáltal őfelsége kegyes és kegyelmes intelméhez is alkalmazkodni kívánnak, s nem ellenzik, hogy ezután az új és megjavított naptárt vegyék használatba."

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi