Gótikus szobrászat és ötvösművészet
Gótikus szobrászat és ötvösművészet
A gótikus művészetben eltűnt minden, ami súlyos, ami földhöz kötött. A nehéz kőtömböket légiessé varázsolják a csipkésre faragott díszítmények. A katedrálisok, ezek a fényben lebegő épülettünemények mintha az égig érnének. A mennyek dicsőségét hirdetik a kapukon és a homlokzatok kecses galériáiban álló, átszellemült szobrok is. A lélek tükörképei, a tanítás formák általi hirdetői ezek a szoborművek. Minden formális stílusváltozás és látványos megújulás ellenére a gótikus szobrászat 15. századi utolsó, szenvedélyes fellángolásának értékeit ugyanaz a földi valóságtól elszakadó, látomásos művészeti akarat hozta létre, amely a 13. századi klasszikus korszak emlékeit.
A 13. század eleji magyarországi szobrászatban ugyanúgy megtalálhatunk egy franciaországi példaképekre tekintő irányzatot, mint az építészetben. Legtöbbször nehéz is a kettőt mesterségesen szétválasztani. A gótikus templomok kapuinak, oszlopfejezeteinek és párkányainak elkészítése egyúttal megannyi szobrászi, kőfaragói feladatot is jelent. Önálló, az építészettől többé-kevésbé elszakadó szobrászati lehetőségeket eleinte a síremlékek készítése, később a szobordíszes oltárépítmények állítása nyújtott. Magyarország a szobrászat önállósodásában úttörő szerepet játszott: a 14. században itt készültek az ókor óta ismert első köztéri szoborművek, több emberöltővel megelőzve e műfaj itáliai reneszánsz kezdeteit.
Épületdíszítő szobrászat
Gertrudis királyné szarkofágja és az uralkodói síremlékek
Kolozsvári Márton és György
Budavár szobrai
A késő gótikus szárnyas oltárok
Az ötvösség
